Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1922
1922. június - Oldalszámok - 24
— 24 907.000 koronába kerül. Gazdasági tanács javaslatára a kerületi elnökség e vételi ügyleteket jóváhagyta, felhatalmazván a gazdasági tanács elnökét, hogy a fedezetről a viszonyoknak megfelelő módon gondoskodjék. A kerületi közgyűlés az elnökség jelentését jóváhagyó tudomásul veszi. 45. A szendi református lelkészi állás megüresedvén, az egyház elöljárósága az egyház súlyos helyzetének feltárása mellett azon kérelemmel fordult az egyházmegye útján az egyházkerületi elnökséghez, hogy az egyházi törvényeknek a lelkészi állás betöltésére vonatkozó rendelkezései reájuk vonatkoztatólag szüntettessenek be és engedtessék meg nekik 5—6 évre terjedő lelkészi szünet, mely idő alatt a szorgalmasan befizetendő egyházi adók vonatkozó részéből olyan tőkét gyüjthessenek, melynek segélyével az egyházi tisztviselők javadalmazása könnyebben és célszerűbben legyen kiszolgáltatható. A kerületi elnökség, figyelemmel a folyamodó egyház szorult anyagi helyzetére, a kért lel készszünetet engedélyezte azzal, hogy sátoros-ünnepeken az úrvacsorát mindig valamelyik theológiai vagy lelkészjellegü pápai tanár ossza ki az istenitisztelet megtartása keretében, az illető tanár uti költségeit fedezi az egyházkerületi pénztár, de ellátásáról gondoskodjék a szent gyülekezet. Esperes urat pedig felkérte a kerületi elnökség, hogy a szent gyülekezet ügyét éber figyelemmel kisérje s a tőkegyűjtés módozataira és az időközi lelki gondozásra vonatkozólag a gyülekezetet a szükséges útbaigazítással lássa el. A kerületi közgyűlés az elnökség intézkedéseit a felhozott indokok alapján jóváhagyó tudomásul veszi azzal, hogy e kivételes intézkedés precedensül semmi esetre sem tekinthető. 46. A néhai kápolnásnyéki Balassa Antal-féle bodméri földbirtokalapítvány vagyonváltságmentességének megállapítása iránt a kerületi elnökség, hivatkozással az 1921. évi XLV. t.-c. 2. §-ára, folyamodványt nyújtott be az Országos Pénzügyi Tanácshoz. A kerületi közgyűlés az elnökség intézkedését helyeslő tudomásul veszi. 47. A nőnevelő-intézeti ellátási díjak mérvét, tekintettel az összes szükségleti cikkek rendkívüli áremelkedésére, a kerületi