Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1920, 1921
1920. szeptember - Jegyzőkönyv
— 74 93. Főiskolai igazgató tanács beterjeszti a theologiai akadémián létesített Reformációi Jubileumi alapítvány alapító levelét. Közgyűlés elfogadja és megerősíti. 94. Kis József pápai lelkész jelentése a theologiai akadémiai hallgatók belmissziói kiképzése tárgyában tudomásul szolgál. 95. A főiskolai igazgató-tanácsnak a V. K. M. azon rendeletére vonatkozó jelentését, mely szerint a gyorsírás kötelező a IV. osztályban, tudomásul veszi azzal, hogy a III. és V—VIII. osztályokban a gyorsírás tanítása fakultatív marad. 96. Főgimnáziumi tanári kar ama kérését, hogy az óradíjak évi 400 koronában állapíttassanak meg és a rendkívüli tárgyak tanításáért ugyanazt a díjazást kapják, mint a rendes tantárgyakért, a gazdasági tanács pártoló indítványa alapján közgyűlés teljesíti. 97. Nőnevelő-intézet tanári karának ama kérését, hogy az állami fizetéskiegészítésben nem részesülő intézeti alkalmazottak közül szeptember hó 1-től kezdődőleg fizetésül drágasági pótlékkal együtt kapjanak havonta Krausz Kató 600, özv. Szabó Béláné, Kutassy Bella 550 koronát, mely összegből tőlük ellátási díjként 200—200 korona vonassék le, közgyűlés teljesíti. 98. Nőnevelő-intézet tanári karának kérését, hogy a rendkívüli tárgyak óradíjai és a túlóradíjak 400 koronában állapíttassanak meg, közgyűlés teljesíti. 99. Püspök úr jelentésére közgyűlés Papp Zoltán főgimnáziumi tanár urat internátusi felügyelő tanárul további intézkedésig alkalmazza. ÍOO. Kovács Lajos Jenő ama kérését, hogy a heti 4 óratöbbletért 1600 és a játékdélutánokért 400 K-t kapjon, közgyűlés teljesíti. ÍOI. Főiskolai igazgató-tanács jelentése, hogy Varga Dezső és P. Nagy Sándor s.-lelkészek lelkészképesítő vizsgájuk alkalmával pályatételül 100—100 K-t ajándékoztak, köszönettel tudomásul szolgál.