Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1920, 1921

1920. szeptember - Püspöki jelentés

ban a napokban egy bizottságot állított össze, hogy az ő dicső emlékét s ennek kultuszát lehetőleg ápolja. Elhatározta ez a bizottság, hogy mindenek előtt az eddig meg nem tarthatott közgyűlést és gyászistenitiszteletet tartja meg. Megbízást nyert főiskolai gondnok úr, hogy a Nemzeti Társaskör nevében e gyászistenitiszteletre kerületünket is meghívja, hiszen a mi diszünk, a mi fejünk koronája volt s egyúttal kérje fel püspök urat a közgyűlés után a Kálvintéri templomban tartandó istenitiszteleten a gyászimának mondására. Az értekezlet köszönettel fogadta a Nemzeti Társaskör meghívását s azon kijelentésemet, hogy a gyászima mondását elmulaszthatatlan szent kötelességemnek tartom és intézkedni fogok, hogy az istenitisztelet alkalmával méltóképpen legyen képviselve kerületünk. Bátorkodom tisztelettel jelenteni, hogy a nagy halotthoz minden tekintetben méltó gyászünnepen, amely az ország Budapesten lakó előkelőségeinek, az ország különböző részeiből összesereglett hű barátoknak s igen nagy számú közönségnek részvétele mellett folyt le, kerületünk képviselőivel együttesen megjelentem; szivem őszinte érzelmei szerint iparkodtam hű tolmácsolója icnni a haza, a nemzet és az egyház mélységes fájdalmának. d) A konventi elnökség távirati megkeresése folytán éppen Budapestre érkeztem a forradalom első napjának, melynek kitöréséről hazulról elindulásomkor sejtelmem sem volt, őrületes kavarodásában s már este fél hét órakor közölte velem a szálló igazgatója, hogy gróf Tisza Istvánt meggyilkolták. Hogy ez rám miként hatott, arról nem szólok. Másnap a konventi székházban tartott összejövetel után fejeztük ki részvétünket, de kifejeztem magam is kerületünk mély részvétét a gyalázatos módon elnémított nagy férfiúhoz lelke magasztosságában mindenkép méltó gyászoló hitvestárs Önagyméltósága előtt. A koporsóra kerületünk nevében diszes koszorút rendeltem s egyúttal megkerestem kerületünknek Budapesten lakó tisztviselőit, hogy a temetésen együttesen jelenjünk meg. Koporsóját mostani nyugvóhelyére nem tudtam elkísérni, mert nem volt velem semmiféle ruha, titkárom pedig, akit táviratilag kértem azoknak elhozására, nem tudott megjönni arra az időre, amikor a koporsót szállító vonat elindult. Hazaérkezésem után azonnal tudattam körlevélben kerületünk nagy veszteségét a gyülekezetekkel s felkértem a lelkész urakat,