Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1918

1918. szeptember - Oldalszámok - 53

— 53 — szava s ő ezt a jogát gyakorolni kivánja, ellenkező esetben jogát per útján fogja érvényesíteni. Kerületi közgyűlés az előterjesztést kiadja a kerületi és főiskolai gazdasági tanácsnak, hogy az Alapító-levél szövegéből állapítsa meg, van-e az alapítvány kiosztásánál az utódoknak beleszólási joguk s megállapítása eredményét az igazgató­tanács útján terjessze a legközelebbi kerületi köz­gyűlés elé. Erről a határozatról Csajághy Pál sárii lakos jegyzőkönyvi kivonat alakjában értesíttetik. 146. László Zsigmond nagysápi lelkész a pápai ref. főiskolánál kétrendbeli, egy 200 és egy 100 K-s alapítványt tesz a következő Alapító-levél kapcsán: ALAPÍTÓ-LEVÉL. Alulírott annak tudatában, hogy a pápai ref. főiskolá­val kapcsolatos tápintézet (köztartás) állandó és zavartalan fennmaradása csak abban az esetben lehetséges, ha maga ez az intézmény megfelelő tartaléktőkével rendelkezik, sze­rény anyagi tehetségem szerint kezdeményezésül a refor­máció négy évszázados fordulóján a főiskolán kétrendbeli alapítványt teszek és pedig a következő feltételek mellett: Az első alapítvány címe: László Zsigmond lelkész és neje-alapítvány. Összege 200, azaz kettőszáz korona. A másik alapítvány címe: ifj. László Zsigmond-alapít­vány. Összege 100, azaz egyszáz korona. Az alapítványok el nem költhető tőkéjének kamatai évről-évre a tőkéhez csatolandók ós a főiskolai köztartás javára szükséges mértékben csak abban az esetben hasz­nálhatók fel, ha ezt az intézményt valami természeti csapás, vagy egyéb előre nem várható esemény olyan helyzetbe sodorná, hogy a főgimnáziumi tanulók és theol. akad. hallgatók javára kifejtett áldásos tevékenységét csak nagy nehezen, vagy egyáltalán nem volna képes különben telje­síteni. Az első alapítványt kifejezetten a főgimnázium, a máso­dikat a theol. akadémia javára tettnek kívánom tekintetni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom