Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1916

1916. október - Oldalszámok - 65

- 65 ­helyettesítése különféle nehézségekkel járt; ezért több helyen a lelkészek helyettesítették a hadbavonult tanítókat, a több­tanítós iskoláknál a távollevők növendékeit átcsoportosítás vagy váltakozó tanítás útján az itthonlevő tanítók is oktat­ták. A kimutatások szerint 16 iskolánál az iskolafenntartó cgvház nem tudott a helyettesítésről gondoskodni s ezért növen­dékeink néhány helyen a legközelebbi szomszédságban levő református vagy pedig más felekezetű elemi iskolába jártak. Ezekről a helyekről statisztikai adatok vagy éppen nem, vagy csak kis részben érkeztek. o A hiányok miatt statisztikánk az előbb mult évi álla­pottal való összeméréshez kellő biztosságu alapot nem szol­gáltat. Mégis úgy látszik, hogy az iskolai könyvtárak beren­dezése az 1915—16. iskolai évben előrehaladt, a szorgalmi időszak tovább tartott több helyen, mint az előző évben, az iskolai év végéig feljárt mindennapos tanulók száma emelkedett, de viszont szaporodott a mindennapi és ismétlő iskolai tanulók igazolatlan, valamint igazolt mulasztásainak mennyisége is. A statisztikai adatszolgáltatás általánvéve pontosabb volt, mint az 1914—15. iskolai évben, de a beiratási díjakból az 1914—15. iskolai évről az 1915—16. iskolai évre maradt összegnek átvitele csak a mezőföldi és a pápai egyházmegye kimutatásában, az ifjúsági könyvtárak 1914—15. évi állo­mányának és az 1915—16. évi szaporodásának összegei csak a mezőföldi, pápai és veszprémi egyházmegyék kimutatásá­ban, a tanítói könyvtáraknál ugyanezen adatok csak a mező­földi, őrségi és pápai egyházmegyék kimutatásában egyez­nek egészen pontosan. Nagy hiányosság a belsősomogyi, komáromi, őrségi ós tatai egyházmegyék kimutatásaiban, hogy ezek az egyház­kerületünk 1911. évi közgyűlésének 100/d) jegyzőkönyvi számú, továbbá 1914. évi közgyűlésének 98/d) jegyzőkönyvi számú határozatait ügyeimen kivül hagyván, „az egyház által iskolafenntartásra nyert államsegélyt-' nem mutat­ják ki, sőt a komáromi, őrségi és tatai egyházmegye a tanítói fizetéskiegészítésekre adott államsegélyek összegénél Dundnt. ref. ehker. jkve. 1916. 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom