Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1915

1915. október - Oldalszámok - m01_24

— 24 — f rendszerint minden javadalmazásra való igény nélkül a tanító nélkül maradt népiskolákban a nevelés és tanítás nehéz munkáját; fejezze ki továbbá teljes elismerését azok iránt a tanító urak iránt, akik hadba vonult társaik mun­káját vállalva, teljesítették tanítói tisztüket az elmúlt tanév folyamán s végül, rendelje el a vizsgálatot annak földeríté­sére, hogy ahol nem volt elemi iskolai oktatás, mely okból maradt el; utasítsa egyúttal az egyházmegyei elnökségeket, hogy ahol mulasztást vagy érklődéshiányt állapít meg a vizsgálat, ott haladéktalanul rendeljék el, minden mellékes tekintet figyelmen kiviil hagyásával, a fegyelmi eljárást, hogy a nemtörődömség, a hanyagság méltó megtorlásban részesüljön; hatalmazza fel az egyházm. elnökségeket, hogy ahol több tanító nem teljesít katonai szolgálatot, onnét egy tanítót ideiglenesen oly egyházba rendelhessenek, ahol tanító nincs s a tanítást a lelkész aggkora, vagy betegsége miatt végezni képtelen; végül, hogy az eljárást a vonakodó tanító ellen azonnal indítsák meg. Az egyházak vagyoni ügyeiről csak az Adattárba felvett részletek állanak rendelkezésemre s így ezekről érdemlegesen nyilatkozni nincs is módomban, jóllehet ennek a nagyon fontos kérdésnek lehetőleg alapos megismerését nagyon sok érdek teszi szükségessé. Ha Isten megsegít s normális körülmények közé juthatunk, e téren igen nagy jelentőségű munka vár reánk. Legelső teendőnk az egyházak háztartásának revízió alá vevése kell, hogy legyen. Az esperesi jelentések em­lítik ugyan az egyházak számadásainak megvizsgálását s tudom, hogy az egyházmegyei számvevőszékek lelkiismeretes és pontos munkát végeznek mindenütt, de az, ami ebből a munkából az egyházi hatóságok elé kerül, biztos tájékozó­dást nem nyújt; amire kiválóan szükség volna, azt nem nyújtja tehát, mert a hozzánk került adatokban mindenütt a végösszeget mutató leltári vagyonérték szerepel, mely hogy mennyire nem mutatja a gyülekezetek vagyoni helyzetének hű kópét, már az is eléggé illusztrálja, hogy az adósságok VII. Vagyoni ügyek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom