Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1915
1915. október - Oldalszámok - m01_19
~ 19 tudományos kérdésekkel, olvasgat is tehát, de a nagy többség tétlenül éli le életének legszebb napjait. Ha eljő a félévi colloquiumok ideje, egy hónapnak túlfeszített munkájával próbálja helyrehozni 4 hónap mulasztását. Erről a tanulásról azután igazán el lehet mondani: „diseimus oblivioni". Az önfenntartás mindennél előbb való kötelessége parancsolja, hogy ezzel a rendszerrel szakítsunk. Tisztelettel javaslom tehát, mondja ki a kerületi közgyűlés, hogy theol. akadémiánkon a tanórák fele időközi colloquiumokra s a növendékeket beszámolásra kötelező foglalkozásokra fordíttassák, a tanári kart pedig utasítsa, hogy ahol felületességet, hanyagságot tapasztal, ott a legnagyobb szigorral járjon el. De változtatást látok szükségesnek a segélyezés szempontjából is. A legációból befolyó jövedelmen kívül úgy 5—6000 koronára rug az a segély, amelyet a ker. pénztárból a hittanhallgatóknak évente adunk s mégis elkérnek a tanév folyama alatt szülőiktől —- tisztelet a kivételeknek —• annyit, hogy abból magából egy, kötelességét komolyan vevő s választott életpályájának viszonyaival számolni tudó fiatal embernek feltétlenül ki kellene jönnie. A kerületi segély tehát a legtöbb esetben nem szolgálja azt a célt, amelyet vele el akartunk érni. Világos ebből, hogy a segélyezésnek mostani módját meg kell változtatni. Tisztelettel javaslom ennélfogva, mondja ki a ker. közgyűlés, hogy segély csak az arra szorultságukat hiteles hatósági bizonylatokkal igazoló, szorgalmas és jó magaviseletű hallgatóknak adható; a segély a félév utolsó hónapjának közepén utalványozható, a segély összegéről, mely mindig köztartási élelmezésre fordítandó, a szülők értesítendők. b) Pápai főgimnáziumunkban a tanévet szintén 1914 szeptember 15-én kezdettük meg s bár éppen nem volt kedvező hatású az a tény, hogy az otthonából kiszorult intézetnek kétszer kellett költözködnie s Fejes Zsigmond, Bogár István, Kovács Lajos, Bodola Gyula, Tóth Károly, Lenkey Lajos tanárok hadba vonulása folytán kétszer változtak a tanítás munkáját végező tanerők, de ebből olyan 2*