Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1914
1914. február - Oldalszámok - 7
— 7 — működése mély nyomokat liagy maga után az egész magyarországi református egyház történetében, kerületünk és főiskolánk életében pedig korszakalkotó. Legyen áldott örökké emlékezete. Legőszintébb részvétét fejezi ki egyúttal a közgyűlés Istenben boldogult jó püspökünk mélyen sújtott úri családja, főleg és különösen gyászoló özvegye előtt, kiknek mély fájdalmát enyhítse az a tudat, hogy jobb veszteni értékeset, mint birni értéktelent. Felhivja az egyházi főjegyzőt, hogy a kerület ezen határozatát részvétirat alakjában közölje özvegy Antal Gáborné őméltóságával. 2. Egyházi főjegyző jelenti, hogy távolmaradásukat igazolták Kovács Sebestyén Gyula, Chernel Antal, dr. Darányi Ignác, Bodola László, dr. Héjas Imre, Juhász Lajos, Beöthy Zsolt, Molnár Béla, Kádár Kálmán, Kenessey Pongrác, dr. Balogh Jenő, Tóth Kálmán, Dózsa József, Kulin Sándor, dr. Vida Károly. A közgyűlés a bejelentett távolmaradásokat igazolja. 3. Egyházi főjegyző Istenben boldogult püspökünk elhunyta folytán szükségessé vált intézkedések foganatosításáról való beszámolás kapcsán jelenti, hogy a folyó évi január hó 16-án d. u. 2 órakor tartott temetésen a kerületünk kötelékébe tartozó egyházmegyék elnökségein, nagyszámú lelkésztársakon és beláthatatlan sokaságú vidéki és helybeli résztvevőkön kivül megjelentek és részvétüket fejezték ki: a magas kormány és kultuszminisztérium képviseletében dr. Ilosvay Lajos államtitkár; az egyetemes konvent részéről gróf Degenfeld József, Baksa Lajos, dr. Benedek Zsolt; a dunamelléki egyházkerület nevében dr. Darányi Ignác