Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1914
1914. február - Oldalszámok - 9
— 9 — Pápa, dunamelléki egyházkerület, tiszántúli egyházkerület, erdélyi egyházkerület, hajdúböszörményi ref. főgimnázium, Adria biztosító-társulat, Zsigmondy Jenő dr. a Baldácsyalapítvány nevében, dr. Hornyánszky Aladár theol. akad. igazgató, gróf Széchenyi Viktor főispán Székesfehérvár, Beöthy Zsolt dr. főiskolai gondnok Velencze, Süttő István Rimaszombat, Csekey Vilmos Léva. Jelenti továbbá, hogy úgy a küldöttségek által személyesen, mint az átiratilag és táviratokban kifejezett részvétnyilatkozatokért azonnal a temetés után Írásban fejezte ki a kerület őszinte köszönetét. Jelenti végül, hogy miután sem dr. Kenessey Béla, sem dr. Balthazár Dezső püspök urak nem voltak olyan kedvező egészségi állapotban, hogy nagy halottunk felett a gyászbeszédet tarthatták volna, főt. nagys. Czike Lajos esperes úr hozta meg azt a legmélyebb hálára kötelező áldozatot, hogy szerető szívből származó ós szívhez szóló gazdag tartalmú beszédben vázolta a kerület súlyos veszteségét és a boldogult hervadhatatlan nagy érdemeit, míg a temetőben Tóth Kálmán esperes úr mondott költői szárnyalású szép beszédet. Javasolja, hogy ezért a kerületi közgyűlés hálás elismerésének jegyzőkönyvében is adjon kifejezést. A közgyűlés egyházi főjegyző jelentését egész terjedelmében helyeslő tudomásul veszi s jegyzőkönyvileg hálás köszönetet mond a nagy veszteség fájdalmát velünk megosztó testvérkerületeknek, hatóságoknak, intézeteknek és egyeseknek, főleg és különösen pedig főt. nagys. Czike Lajos esperes urnák baráti hűségének ós őszinte tiszteletének a gyászbeszéd tartása által kifejezésre juttatott fényes bizonyítékáért. De elismeréssel adózik Tóth Kálmán esperes urnák is a temetőben elhangzott s a szomorú alkalomhoz minden tekintetben nagyon találó beszédéért.