Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1913

1913. október - Oldalszámok - m01_32

- 258 — igényünk e célra államsegély kieszközlése utján nem sikerült, nincs is kilátás reá, hogy a legközelebbi időben sikerüljön: azért, ha annak életbe léptetését igazán óhajtjuk, meg kell azt próbálnunk saját, ezen célra forditható anyagi erőinknek okos felhasználásával, ha talán egyelőre szerényebb méretekben is, mint az állam saját alkalmazottaira nézve azt keresztülvitte, de mégis elkerülve azon első tekintetre is felötlő viszásságot, amit az állam figyelmen kivül hagyott. Mert sem méltányosnak, sem következetesnek nem tarthatjuk az állami törvény azon intézkedését, hogy amig az 1, 2, 3 gyermek után családi pótlékban részesiti a szülőket, a 4, 5, 6 s több gyermek után azt a szülőknek nem adja meg. Pedig a családi pótléknak a gyermekek számához képest nemcsak aránylagos, hanem fokozatos emelkedése is nagyon megindokolható volna. Ezenkivül az állami törvény nincs tekintettel egy olyan körülményre, ami talán az állami tisztviselőkre nézve nem bir nagy jelentőséggel, azonban a mi lelkészeinknél nagyon is figyelemre méltó. Ugyanis az állami tisztviselők nagy zöme olyan népesebb központi helyeken lakik, ahol gyermekeit a szülő az elemi iskoláknál magasabb tanintézetekbe is helyben járathatja, inig a mi lelkészeink tetemesen nagyobb része oly kisebb községekben lakik, amelyekben magasabb tanintézetek nincsenek és igy kénytelenek gyermekeiket iskoláztatás céljából a család köréből ki, idegenbe adni. Már pedig köztudomásu dolog, hogy a gyermekeknek a családon kivül való iskoláztatása tetemesen emeli a gyermekek nevelésének terheit. Mindezeket figyelembe veendőnek tartom, amidőn a Főtiszteletü Egyházkerületet arra kérem, hogy addig is, amig az állami törvényhozás erre vonatkozólag általános törvényalkotással nem intézkedik, saját erejéből kezdeményezze és vigye keresztül a lelkésztik családi pótlékának életbeléptetését. Kérem ezt azon erős bizodalommal, hogy valamint eddig minden gyenge alappal indult, de nemes célú kezdeményezésünk nemes szivek áldozatkészségével, helyes gazdálkodással, a körülmények okos felhasználásával s a jó Isten áldó kegyelmének támogatásával, talán előbb, mint várhattuk és reményi-