Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1913
1913. április - Oldalszámok - 6
— 6 — gyűlésünk nevében kívánom az Isten áldja meg és éltesse fögondnok urunkat sokáig. De őszinte részvéttel osztozunk nemes szivének azon aggodalmában és fájdalmában is, amit neki és tisztelt föuri családjának szerető nemeslelkü édes anyjuk súlyos betegsége okoz és szivböl kívánjuk, hogy az Isten az ö végetlen irgalmából és kegyelméből fordítsa el a jó édes anyától a fenyegető veszedelmet s derítse fel a jő édes anya felgyógyulása által az egész családra az örömnek napját. Úgy fögondnok urunk felgyógyulása feletti örömünknek, mint gyermeki szive aggodalmaiban és fájdalmában való részvétünknek adjunk jegyzökönyvünkben kifejezést és értesítsük erről táviratban fögondnok urunkat. Fögondnok urunk helyettesítésére egyházi törvényeink értelmében felkérem a legidősebb jelenlevő egyházmegyei gondnok urat, hogy a főgondnoki széket ezen ülésre elfoglalni szíveskedjék. A nagyméltóságú m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter ur kegyes volt jelen ünnepélyünkön való képviseletével méltóságos Benedek Sándor államtitkár urat megbízni és őt Neményi Imre miniszteri tanácsos úrral együtt ez alkalomra kiküldeni. Amidőn miniszter ur önagyméltóságának kitüntető figyelméért hálás közönetemet nyilvánítom, tisztelettel üdvözlöm Benedek Sándor államtitkár ur és Neményi Imre miniszteri tanácsos ur őméltóságaikat. Úgyszintén üdvözlöm nagys. Baksa Lajos urat, mint a magyarországi egyetemes ref. konvent küldöttjét, nagyságos Koller Sándor alispán urat, mint Veszprém vármegye képviselőjét, főt. Gyurátz Ferencz püspök urat, mint a mi örömünkben és bánatunkban mindenkor hűen osztozó ág. hitv. ev. testvér egyházkerületnek fejét, nagyságos Dékány Mihály urat, mint az országos tanitóképezdei tanárok egyesületének küldöttét, kifejezve köszönetemet, hogy ezen ünnepélyünkön megjelenni és annak fényét emelni kegyesek voltak. Ezzel dunántúli ref. egyházkerületünknek mai napra Pápa városába egybehívott közgyűlését megnyitottnak nyilvánítom. A közgyűlés hálás köszönettel adózik püspök urnák az őszinte ragaszkodás éltető melegétől áthatott s fenti szövegében egész terjedelme szerint közölt megható beszédéért, melylyel a nála megszokott közvetlenséggel, keresetlen