Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1913

1913. április - Oldalszámok - m01_20

— 20 — bizza elnökségét és kérje a Konventet, miszerint eszközöljön ki a nagyméltóságú m. kir. vallás- és közoktatásügyi minisztériumtól államsegélyt a theol. akadémiák támogatására. Az elnökség által ezen érdekben tett lépések ilyen alakban nem vezettek eredményre. Örömmel jelenthetem azonban, hogy az egyetemes református Kon­vent talált módot ezen sürgős szükségletünk kielégítésére s az ösz­szes egyházkerületek elnökségeinek megegyezése alapján 12.562 K fog a kerületnek rendelkezésére állani ezen czélra. Éppen azért hozzájárultam ahhoz, hogy a főiskolai igazgató-tanács már most meghirdesse mult évi tavaszi egyházkerületi gyűlés jegyzőkönyve 34. pontja alatt hozott határozat értelmében a pályázatot a VI. theol. tanszékre. Ami most már ezen 12.562 K felhasználásának módozatát illeti, arra nézve tiszteletteljes javaslatom az, hogy amint ezen összeg fél­évi, vagy egészévi részletben pénztárunk részére kiutaltatik, tétes­sék át a főiskolai pénztárba és kezeltessék ott ugy, mint kezeltetik a gimnáziumi államsegély, ami által ezen pénztár bevétele az 1913. évtől fogva ennyivel emelkedni fog. Viszont a főiskolai pénztárnál a theológiai tanárok fizetésrendezésére vonatkozó szabályzat lehető­ség szerinti végrehajtása és a theológiai oktatás törvény által köve­telt és a kerület által már elhatározott fejlesztése czéljából pótlólag vétessenek fel a következő kiadások: 1. A VI. theol. tanár fizetése 3600 K Lakbére 910 „ 2. Belmissziói oktatáson vezetőtanár tiszteletdija . . . 800 „ 3. A három 25 szolgálati évvel biró tanár fizetése egé­szíttessék ki 4800 K-ról 1200 K-val a teljes fizetésre 6000 K-ra 3600 „ 4. A két 17 és 18 év óta szolgáló rendes theol. tanár fizetése egészíttessék ki 600 K-val évi 5400 K-ra, aminek összege 1200 „ Ezen uj fizetések és emelkedések összesen . . 10110 K tesznek ki és igy a nyert segélyből még fentmarad akkora ösz­szeg, ami pénztár deficitjét reménylhetőleg fedezni fogja. Különösen ebben az évben, mivel a VI. theol. tanár állomását csak szeptem-

Next

/
Oldalképek
Tartalom