Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1913

1913. április - Oldalszámok - 13

- 13 ­előkészíttetése által gyakorlati életczélt is kívántak elérni, amit pedig a felsőbb leányiskola nem biztosított legalább is pótvizsgák nélkül. Ugyanezért egy év múlva az 1902-ik évben a felsőbb leányiskolát megszüntettük s helyébe a bentlakás mellé négy osztályú polgári leányiskolát állíttattunk fel. Nagyban megkönnyítette ezt azon körül­mény, hogy leánynevelő-intézetünk örökké áldott emlékű nagy alapitójának, László József urnák, aki örökösévé a dunántúli ref. egyházkerület pápai nönevelő-intézetét tette, mintegy 154.000 koro­nát képviselő hagyatéka ekkorra birtokunkba jutott, amire támasz­kodva a polgári iskola mellé szervezte az egyházkerület ugyancsak az 1902-ik évben a tanitónőképezdét is egyelőre csak két váltakozó osztállyal ugy, hogy egyik évben a páros számú, másik évben a páratlan számú osztályok tartattak fenn s csak minden második évben vélettek fel az első osztályba növendékek és ugyancsak min­den második évben tartattak képesítő vizsgálatok. Az intézet ilyetén fejlődésével a növendékek száma állandóan szaporodott, a bentlakásra mind többen jelentkeztek, az intézet épületét fokozatosan kellett az osztályok és növendékek számához képest böviteni előbb a Bráder-féle szomszédház és telek hozzá­vételével, utóbb ennek az egész épületnek és az udvari közép­szárnynak emeletre építésével. De nemcsak külsőleg fejlődött fokozatosan intézetünk, hanem folytonosan fokozódott benne az oktatás és tanítás sikere is, ugy hogy a hasonló intézetek között elismerésre méltólag állotta meg ezen alakjában is helyét, amiről nemcsak a felügyelő állami és egyházi hatóságok kedvező nyilatkozatai tanúskodnak, hanem még sokkal inkább az a körülmény, hogy a tanitónöképezdénkböl kikerült növendékek, mint az elemi oktatás terén alkalmas és hivatott munkaerők, kapósak lettek s könnyen találtak állást. És mégis éreztük, hogy a tanitónöképezdében az osztályok évenkénti váltako­zása visszás helyzetet, az intézet működésében zavarokat idéz elö. Mert amely évben a lanitónöképzöben I-sö osztály nem nyílott meg, az azon évben végzett IV-ik polgári iskolás növendékeinknek vagy egy évet el kellett vesziteniök, ha tanulmányaikat nálunk akarták a képezdében folytatni, vagy más intézetbe kellett átmenniök, ha helyet kaptak, hogy többé hozzánk vissza ne jöhessenek. Viszont amelyik évben a képezdei I-sö osztály megnyitása sorra került,

Next

/
Oldalképek
Tartalom