Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1912

1912. szeptember - Oldalszámok - 253

- 253 — lakos, panaszos és Ujszászy László enyingi tanitó, panasz­lott között felmerült fegyelmi ügyében 4. szám alatt hozott Ítéletét minősítés tekintetében helybenhagyja, a büntetést pedig leszállítja és az egyházi törvény V. czikk 35. §-a b) pontjának alkalmazásával feddésre és 30 K perkölt­ségnek az ítélet kézbesítésétől számított 15 napon belül lefizetésére kötelezi. Indokolás: Ujszászy László tanitó maga is beismeri, hogy Bognár János kis leányát bántalmazta, tehát a panasz beigazolást talált, annál inkább, mert az orvosi látlelet is ezt bizonyítja. De enyhitő körül­ménynek tudatik be az, hogy a vádbeli cselekmény nem olyan súlyos természetű, amely az a) pont alkalmazását indokolná. Ezért a mezőföldi egyházmegye Ítéletét részben megváltoztatni s a fegyelmi büntetés mértékét leszállítani kellett. Hitelesíttetett: Antal Gábor ref. püspök. Kovács Sebestyén Endre vil. elnök. 325. Jegyzőkönyv. Felvétetett Pápán, 1912. évi szeptember 26-án a dunántuli ref. egyházkerület közigazgatási bíróságának rendes üléséről. Jelen voltak Czike Lajos legidősb esperes és gróf Tisza István egyházkerületi főgondnok elnöklete alatt: Szűcs Dezső, Tóth Kálmán, Szűcs László, Kutassy Ferencz, Antal Lajos, Szabó György, Mozsonyi Sándor, Medgyasszay Vincze bírósági tagok és dr. Thury Etele egyházkerületi aljegyző, aki szavazattal nem bír. 1. Bíróság megállapítja, hogy a tárgyalást gróf Tisza István főgondnok, mint hivatalára idősebb elnök, a jegyzőkönyvet dr. Thury Etele egyházkerületi aljegyző vezeti. 2. Elnök megállapítja, hogy a bíróság tagjai között érdekeltségi eset nem forog fenn, sem érdekeltségi kifogás senki ellen nem tétetett s igy a bíróság határozatképes. A felek részéről nem jelent meg senki. Jegyzette : Peti Lőrincz jegyzőkönyvvezető.

Next

/
Oldalképek
Tartalom