Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1911

1911. május - Oldalszámok - 1_46

- 46 — leltárt két példányban kell kiállítani s egyiknek az illető szertár­ban, a másiknak az igazgatói irattárban van a helye. A tanári kar gondoskodik, hogy az intézet anyagi erejéhez képest a fontosabb tudományos szakközlönyöket, tanügyi és peda­gógiai folyóiratokat (köztük egy pár külföldi tanügyi folyóiratot is) járassa. Gondosan ügyeljen, hogy az ifjúsági könyvtárakba az iskolai tanulmányokkal kapcsolatos és az ifjúság erkölcsi fejlődé­sére épitő hatású művek kerüljenek, hogy az egyes osztályokra nézve megállapított magánolvasmányok annyi példányban legyenek meg, amennyi a hozzáférhetést minden tanulóra nézve lehetővé teszi s hogy ajándékozás utján se kerüljenek bele a ref. egyházias érzület s az erkölcsi nevelés szempontjából kifogásolható művek. Az alsó négy osztályban minden osztály részére külön könyvtárt kell föntartani. Gondoskodni kell arról is, hogy a szemléltető fali képeket és térképeket necsak óránként vigyék be az osztályokba, hanem a tanulók huzamosabb időn át szemlélhessék. Végül igye­kezzenek a szertárőrök, hogy saját munkájukkal s a tanulók bevo­násával házilag is gyarapítsák a gyűjteményeket (állatok kitömése, csontvázak, borszesz-preparátumok készítése, rovarok, növények, ásványok, kőzetek, főleg pedig az illető vidéken előforduló termé­szeti tárgyak gyűjtése, kémiai anyagok előállítása, szemléltető képek és térképvázlatok készítése stb.); f) a rendes évzáró, valamint a pót-, javító- és magánvizsgá­latok idejére s megtartási módjára nézve az egyházkerületi elnök­ségnek javaslatot tesz; g) az intézetben használandó tan- és segédkönyvek sorozatát a szaktanárok írásbeli javaslata alapján megállapítja s jóváhagyás czéljából az igazgató-tanács elé terjeszti. Az egyszer használatba vett tan- és segédkönyvek három éven belül nem változtathatók. Különös gondot fordítson a tanári kar arra, hogy az intézet­ben alkalmazott tan- és segédkönyvek a tudomány színvonalán álljanak s amennyiben a tárgy természete megengedi, protestáns szellemben legyenek irva. A tanári kar feladata odahatni, hogy tankönyvváltoztatás mind a szülők, mind a tanitás érdekében minél ritkábban forduljon elő ; de viszont, ha több évi tapasztalat s a szaktanárok nézete megegyezik abban, hogy a használt tankönyv

Next

/
Oldalképek
Tartalom