Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1909
1909. október - Oldalszámok - 101
— 101 —bizatásának oly módon vél minden körülmény alapos mérlegelése után legezélszerübben megfelelhetni, ha nt. Dózsa József kerületi tanácsbiró urat kéri fel a főiskolai helyettes gondnoki állás elfogadására, amit fögondnok ur őnagyméltósága nevében a közgyűlés szine előtt ezennel meg is tesz, kérve nt. Dózsa József tanácsbiró urat a helyettes gondnoki állás elfogadására. A közgyűlés a legnagyobb megelégedéssel s élénk helyesléssel fogadja a főtiszt, és nagymélt. elnökség intézkedését, a maga részéről is kérve nt. Dózsa József urat a helyettes főiskolai gondnoki állás elfogadására. Nt. Dózsa József tanácsbiró ur kijelenti, hogy érzi ugyan erőinek elégtelen voltát a rá váró feladattal szemben, de a kerület rendelkezését parancsnak tekinti, mely előtt meghajolni kötelességének ismeri, már most kinyilatkoztatva azonban, hogy e megtisztelő megbízásnak csak addig tehet eleget, amíg Czike Lajos főisk. gondnok ur állását megtartja s teendőit annak vezetése mellett végezheti. 124. Olvastatott Németh József hedrahelyi lelkész folyamodványa, melyben kéri, hogy miután a konvent nyugdij-jogosultságát 1896 január 1-től kezdődőleg állapította meg, kerületi segélye e szerint számíttassák ki, de ne a konvent által alapul vett 2644 K 16 fill. javadalom után, hanem 2083 korona után, mivel már 2 év óta nem élvez 561-16 kor. kongruát. Utasittatik folyamodó, hogy az alap-javadalom megállapításának kérdését előbb a konventnél hozza tisztába, mert addig a pénztári hivatal a kiszámítást nem teheti meg. Közgyűlésben felolvastatván, hitelesíttetett Pápán, 1909 október 19-én. Jegyzette: Antal Gábor Németh István ref. püspök e. főjegyző. Kovács Sebestény Endre helyettes fögondnok.