Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1909

1909. június - Oldalszámok - 12

— 12 — Édes hazánk történetének minden lapja igazolja ezt. Az isteni gondviselés emberi elme által beláthatatlan örök végzéséből édes hazánkban, amidőn a nemzet a keresztyénséget felvette, annak mindkét iránya: a keleti és nyugoti gyökeret vert; tehát a nemzet eleitől fogva nem tartozott egy felekezethez. Amint pedig a reformáczió feltűnt, mint a keresztyénség szabadabb iránya az emberiség szellemi életében, rohamosan és gyorsan elterjedt édes hazánkban, sokak véleménye szerint a nemzet veszedelmére, az én történelmileg igazolható meggyőződésem szerint a nemzet alkotmányának, szabadságának, önállóságának biztosítására. Mert hiszen a reformáczió elterjedésével egy időben megindult erőszakos törekvésnek, hogy Magyarország az osztrák birodalom örökös tartományai közé, állami önállóságának elveszítésével beolvasztassák, a leghatározottabban és legsikeresebben csakis a protestántizmus állott ellent. Ezen négyszáz év alatt az osztrák birodalomba mindazok a királyságok, fejedelemségek, amelyekben a protestántizmust kiirtani vagy megtörni sikerült, beolvasztattak. Ez lett volna Magyarország sorsa is aprotestántizmus nélkül, amely a lelkiismeret és vallásszabadsággal mindenkor együtt védelmezte és sokszor fegyverrel is diadalra segítette a polgári szabadságot és az alkotmányosságot. Mai nap aggódva keressük, mik lehetnének az alkotmány biztosítékai? S oly nehezen tudunk rátalálni azokra. Az elmúlt legközelebbi 3 évszázadban rámutathatunk arra, hogy a haza alkotmányának egyik legfőbb biztositéka a protestántizmus volt, mert akárhányszor eltűrte ez a nemzet, hogy jogai, szabadsága megsértessék, hogy földjén idegen zsoldos hadak garázdálkodtak és zsaroltak, de amint a protestáns egyház szabad vallásgyakorlatához nyúlt a hatalom, amint egy szerény protestáns templomot jogtalanul elvett, utolsó, legvégső erejét is megfeszítette a nemzet hazafias része, hogy visszaverje az erőszakot, megszüntesse a jogsérelmet és az alkotmány határai közé szorítsa a hatalom birtokosait. Csak az a sajnos látvány édes hazánk történetében, hogy őseink nem tudtak kellő időben az általános lelkiismeret-szabadság és felekezeti egyenlőség álláspontjára helyezkedni egész az 1848-ik évi nagy nemzeti elhatározásig. Pedig csak gondoljuk meg, hova fejlődött volna e nemzet az anyagi és szellemi haladás, a nemzet belső egysége s függetlenségének biztosítása terén, ha Pázmán Péter és annak utódai és Bocskai István és annak szellemének örökösei nem egymás erejét fogyasztva és gyengítve küzdöttek volna egymás ellen, hanem a vallásegyenlőség alapján egymással kezet fogva és egyetértve küzdöttek volna a haza alkotmányáért és szabadságáért azoknak elnyomói ellen ? Mennyivel más volna ma ennek a magyar nemzetnek helyzete, ha azoknak a főpapoknak és főuraknak elődei,