Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1908
1908. szeptember - Oldalszámok - 345
— 345 — tanitó az egyházi törvény V. t.-cz. 34. §. 3. p. ellen is vétséget követett el, helybenhagyja. 3. A biróság folytatólagosan közigazgatási bírósággá alakulván, Antal Gábor püspök és Kovács Sebestyén Endre egyházmegyei gondnok társelnöklete alatt Kovács Sebestyén Gyula, Szekeres Mihály, Barthalos István, Németh István, Csorba Ede, Mozsonyi Sándor, Kis József, Nagy Lajos, Barakonyi Kristóf, Szűcs Dezső, Dózsa József, Medgyasszay Vincze, Peti Lörincz birákból, utolsó helyen felvett a jegyzökönyvet is vezeti. Tárgyalást vezeti Antal Gábor püspök, aki kijelenti, hogy tárgyalás alá kerül a farkasdi egyház elöljáróságának a komáromi reformált egyházmegye bírósága által Nagy László farkasdi tanitó javára lakbér és kerthaszonbér megállapítása ellen beadott fellebbezése. Elnök a biróság tagjait az érdekeltség iránt megkérdezvén, megállapittatott, hogy érdekeltség esete nem forog fenn. Elnök bejelenti, hogy felek a tárgyalás helyéről és idejéről értesíttettek. Elnök megállapítja, hogy a biróság tagjai határozatképes számban vannak jelen. Ezek után Dózsa József előadó behatóan ismertetvén az ügyet, biróság zárt ülésben meghozta és nyílt ülésben kihirdette a kővetkező ítéletet : ítélet: A dunántuli reformált egyházkerület közigazgatási bírósága, mint Il-od fokú biróság 1908. évi szeptember hó 23-án tartott ülésében a komáromi reformált egyházmegyei közigazgatási bíróságnak 1908. évi julius 22-én tartott ülésében első fokon hozott s a jegyzőkönyv 7-ik pontja a. foglalt azon határozatát, melyben Nagy László farkasdi tanitó lakás és kert, illetve megfelelő pénz-ellenérték kiszolgáltatása iránt való kérelmének helyt adva, a farkasdi reformált egyházat azok kiszolgáltatására utasítja, felülvizsgálván ezen véghatározatot, mely az ügyben érdemileg és a törvénynek megfelelően intézkedett, ítéletnek minősiti és mint elsőfokú ítéletet, inditó okain, másodfokon helybenhagyja.