Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1907

1907. szeptember - Oldalszámok - 155

- 155 ­I. osztály. Az irási- és olvastatási gyakorlatokban az egyházkerület nem köti meg a tanitó kezét. Szabadon választhat a meglevő módok között. Arra azonban ügyeljen a tanitó, hogy mind az írást, mind az olvasást a kellő előgyakorlatok előzzék meg s az irás közben a test és a toll, olvasás közben pedig a könyv helyes tartására szoros gond fordítandó. A kis- és nagybetűk tanítása közben a tanító másoltasson minél többször a gyermekkel. Vetesse észre, hogy a mondatok szavakból, a szavak szótagokbői állanak. A mondat végére pontot teszünk. A mondat első szavát, továbbá a tulajdonneveket nagy kezdőbetűvel irjuk. Később gyakorolja a kettős (hosszú) mással­hangzók helyes kiejtését és leírását. A szóbeli fogalmazást minden tantárgynál figyelembe kell venni. Ügyelni kell arra, hogy a feladott kérdésekre a gyermekek helyesen és magyarosan feleljenek s amennyiben egyik vagy másik szó helyett tájszót használnának, meg kell az illető szónak meg­felelő irodalmilag használt szavat is tanítani. Rá kell szoktatni arra is, hogy kisebb elbeszéléseket, meséket kezdetben segítő kérdések­kel, később önállóan is el tudjanak mondani. A betűk ismertetése közben a szavak, majd kisebb mondatok, mondókák, a gyermek értelméhez mért bibliai velős mondások, közmondások olvasása. Folyton ügyeljen a tanitó, hogy amit a gyermek olvas, azt értse is. E czélból tág teret kell engedni a szó­és gondolat-magyarázatnak. Az ^olvasmányok között legyenek apróbb népmesék, rövid erkölcsi elbeszélések, bibliai képek, jó gyermek­versek, gyermek-játékok, fohászszerü imádságok, köszöntö-versek is. II. osztály. Az értelmes olvasás gyakorlása, a folyékony olvasás tökéle­tesítése. Az olvasmányok tartalma támaszkodik a beszéd- és értelem­gyakorlatok tárgyköreire. Ilyenek lehetnek erkölcsi és bibliai el­beszélések, népmesék, leírások, a gyermek értelméhez mért költe­mények, e tantervbe felvett imádságok. A helyes kiejtésre gondot kell fordítani.

Next

/
Oldalképek
Tartalom