Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1907
1907. szeptember - Oldalszámok - 89
— 89 — 32. §. A hallgatónak semmiféle fegyvert tartani nem szabad. 33. §. Az ifjúság fizikai és morális életére kártékony befolyással biró helyek látogatása szigorúan tilos. A törvény e pontja ellen vétők első izben komolyan megdorgáltatnak, másodízben szüleik értesíttetnek és a segélyüktől megfosztatnak, harmadízben az intézetből elutasittatnak. 34. §. Tisztességes kávéházaknak és éttermeknek látogatása a tanórákon kivül eső időben és a kimaradhatásra kiszabott időn belül meg van engedve. A meg nem engedett időben való kimaradás az elözö §-ban előadott módon és büntetéssel sujtatik. 35. §. Az iskolai fegyelem és rendtartás ellen elkövetett vétségeket a pedellus vagy ifjúsági felügyelő az igazgatónak bejelenteni köteles. Aki a pedellust a kötelességteljesitésben szándékosan akadályozza vagy a felügyelet alkalmával bántalmazza, az elutasításig terjedhető büntetésben részesül. VII. Fegyelmi eljárás. 36. §. Az iskolai rend fenntartására és a fegyelem kezelésére első fokú hatóság a theol. akadémiai szék, melynek elnöke az igazgató, tagjai az akadémiai ny. r. tanárok, jegyzője az akadémiai tanári kar jegyzője. 37. §. Fegyelmi kihágások a vétség nagyságához képest a következő büntetéssel fenyíttetnek: 1. Intés és dorgálás az igazgató által. 2. Intés és dorgálás az akadémiai szék előtt. 3. A jótétemények elvonása részben vagy egészben és szülői értesítés. 4. Tanácsoló elutasítás. 5. Kizárás az intézetből. Ugy az e törvényekben felsorolt, valamint az itt külön fel nem emiitett kihágási esetekben a tanári szék a büntetési fokozatokat a vétség nagyságához mérten szabja ki. 38. §. Fellebbezni csak az elutasító vagy elküldő, ugy a jótéteményt elvonó végzés ellen lehet, mely végzésre nézve végérvényesen az időszaki tanács, s amennyiben ez azonnal összehívható nem volna, a főiskolai gondnokság határoz; azon esetben pedig, ha főiskolai gondnok véleménye a tanári kar végzésétől eltér, a püspök