Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1907
1907. szeptember - Oldalszámok - 87
— 87 — ban a theol. akadémiai szék véleménye alapján a püspök megengedheti az illető folyamodványára, hogy az első félév végén két tárgyból nyert elégtelen osztályzatának kijavítása végett a második félévi kollokviumok előtt javító párbeszédes vizsgálatot tehessen. Aki a második félév végén két tárgyból, vagy bármelyik félév végén kettőnél több tárgyból kapott elégtelen osztályzatot: a félévet feltétlenül ismételni tartozik. Ha azonban egyszeri ismétlés után sem nyer a hallgató minden tárgyból legalább kielégítő osztályzatot, a theologiai tanfolyamról elutasittatik. 21. §. A theologiai tanfolyamok hallgatói kötelesek a II. év bevégeztével a konventi szabályzatban megállapított alapvizsgálatot letenni, különben a harmadévre nem bocsáttatnak. 22. §. A hallgatók a félév befejezte s a szabályszerű vizsgálatok (kollokviumok) letétele után a leczkelátogatásban tanúsított szorgalmuk s minden egyes tantárgyban való előmenetelükről külön osztályzatot nyernek, amelyeket az előadó, illetve vizsgáló tanár a leczkekönyv megfelelő rovatába jegyez be. A szorgalom fokozatai: igen szorgalmas, szorgalmas, kellő, hanyag; az előmenetel fokozatai : jeles, jó, elégséges, elégtelen. 23. §. A hallgató tartozik minden félév végén leczkekönyvét az igazgatóhoz megpecsételés végett beadni. 24. §. A hallgatók osztályzataik és magaviseletük alapján érdemsorozatba osztatnak, s a szerint történik az ünnepi követség választása. 25. §. Aki az iskolai dijakat le nem fizette, köztartási kötelezettségének eleget nem tett, bizonyítványát addig nem kapja meg, mig iskolai tartozását ki nem egyenlítette, illetőleg köztartási tartozását meg nem fizette. V. Szünidő. 26. §. A szünidő kétféle: nagy, mely két hónapig tart és időközi: főbb ünnepeink alkalmával. Az időközi szünidő mindig az ünnep előtti 8 naptól az ünnep utáni 8 napig tart. 27. §. Azon hallgató, ki az időközi szünet alkalmával a kitűzött időre meg nem jelenik, a mulasztott tanórák beszámításán kívül a vétség fokához képest büntettetik.