Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1907
1907. január - Oldalszámok - 35
— 10 — Ha csak ennyit soroltam elő, ebből is kitűnik, hogy családja után nemzetéért, reformált egyházunk igaz érdekeiért mennyit áldozott, s elmondhatjuk, hogy ezért élt, tervezett, munkálkodott, küzdött végső lebelletéig. Ahova a Gondviselés oda állította, ahova lelke sugallatát követve ment, vagy a szükség elhívta, mindenütt nyomában járt a siker, a szerencse, az elismerés, a dicsőség. Az egyszerű székely nemes család sarja, férfi kora delén feljutott a legmagasabb fokra, a király első tanácsosai közé s a nemzet bizalma oda állította a sorsa felett őrködök sorába és mi volt természetesebb, minthogy reformált egyházunk is reá bízta legféltettebb intézményeinek gondozását. Az országos lelkészi özvegy-árva gyámintézet, a kezdet nehézségei, az ellentétek legyőzése után immár megindult parochiális könyvtár mindenkor élő példái lesznek az ö teremtő, szervező nagy lelkierejének. Hegedűs Sándor 1847 április 22-én született Kolozsváron, székely nemes családból, innen magyarzsákodi elöneve. Tanult az itteni régi jóhirü református kollégiumban, s a középiskolai tanpálya elvégzése után két évig theologiát és jogot is hallgatott itt. Korán árvaságra jutván, ö a legidősebb testvér vette fel özvegy annyának és négy kisebb testvérének gondját, mint tanuló, magántanitással kereste meg a maga és árván maradt családja fenntartására szükségeseket, de kitűzött czéljától azért semmi el nem tántoritotta. Tanult és tanított rendkívüli szorgalommal, s hogy milyen eredménynyel, bizonyítja az, hogy még mint gimnáziumi tanuló a klasszikus nyelvek mellett, magánszorgalomból három európai nyelvet megtanult. Ezen kitartó szorgalom egész életének jellemző tulajdonsága volt, s jellemszilárdságán kivül ennek volt döntő befolyása arra, hogy bölcs takarékosságával, fáradhatlan munkásságával a szegény ifjúból e világ szerint is gazdag ember lett, de egyházkerületi vagykonventi gyűlések idején dúsan j övödéi mező világi foglalkozásait heteken át szivesen szüneteltette, hogy az Isten országa külső építéséből kivegye a maga részét, dolgozhasson Isten nevében . .. Midőn husz éves korában Budapestre ment, hogy jogi tanulmányait bevégezze, ez az idő éppen összeesett az alkotmányos élet kezdetével. Tevékeny részt vett az egyetemi ifjúság mozgalmaiban és mint ennek szónoka aratta első szónoki babérait, a fogházban