Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1907

1907. január - Oldalszámok - 33

Hegedűs Sándor. 1847 április 22. — 1906 deczember 28. Irta Tliury Etele egyházkerületi egyházi aljegyző. „Siralomra foidult a mi örömünk" . . . Mintha csak tegnap történt volna, midőn a nagynevű előd elköltözése által üresen maradt főgondnoki székbe, egy, magyar reformált egyházunk igaz érdekeinek elöbbrevitelén önzetlenül munkálkodó s az áldozatkészségben kiapadhatlan férfiút ültetett egyházkerületünk Hegedűs Sándor személyében. Öröm, élő reménység ült a szivekben, mert az uj főgondnokot, ha szinröl-szinre minden gyülekezetünk nem ismerte is, annál nagyobb várakozást fűztek a „világi pap" főgondnoki munkálkodásához, mert közegyházunk igazai körül kifejtett önzetlen és odaadó áldásos munkálkodását mindenki ismerte és mintegy ennek természetes következményének tekintette, hogy a közegyház szolgálatában teljesített nagy érdemei elismeréséül, őszinte tisztelete jeléül a főgondnoki méltósággal jutalmazza. Az erdélyi és dunamelléki testvér egyházkerületekben, a budapesti egyházban, az egyetemes konventben, különösen az özvegy-árva gyámintézetben, a Magyar Protestáns Irodalmi Társaságban kifejtett nagy és áldásos munkálkodásának jó hire köztudomásu tény volt, mindenki ugy ismerte, hogy amire reá teszi a kezét, annak az ügynek előre kell menni és ezért volt általános az öröm, midőn egyházkerületünk gyülekezeteinek többsége a főgondnoki székbe ültette. Az uj fögondnok, hiven egyenes gondolkodásmódjához, mindjárt beiktatása alkalmával mondott nagyszabású beszédében rámutatott azon irányra, melyet követni akar, mely öt, mint a gyakorlati élet emberét mutatta fel. Valóban ott tartotta kezét reformált egyházunk ütö-erén, és mint a jó orvos, mindig megtalálta azt az orvosi szert, amely a legjobb czélhoz vezet. Részt