Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1907

1907. január - Oldalszámok - 23

— 10 — meg sok százezreknek szivét, amidőn idő előtt és váratlanul, munkás életének java idejében rövid, de annál hűségesebb szolgálat után elszólitád közülünk a halál által azt a férfiút, akit anyaszentegyházunk ügyei érdekében kora ifjúságától fogva lelkiismeretesen folytatott szolgálata jutalmául a közbizalom megnyilatkozásával ezelőtt négy évvel egész anyaszentegyházunk igaz javára atyai jóságodból egyházkerületünk főgondnoki székébe ültettél. Kimondhatatlan az a veszteség, amelyet anyaszentegyházunk, egyházkerületünk, a mélyen sújtott család, a haza, a baráti kör e nagy csapás folytán szenvedett, amelyek fájdalmas hatását oly nehezen és lassan képes enyhíteni az idő és a közvetlenül gyászra hivatottak bánatában osztakozó általános részvét. Mert elveszítettük egyházi közügyeink terén bölcs vezérünket, aki éles látásával, érett megfontolásával, biztos Ítéletével, higgadt mérsékletével, minden közjóra irányzott törekvéseinkben, sokszor válságos helyzetünkben és küzdelmeinkben, a szavaiban és tetteiben megnyilatkozó erős meggyőződésével és szilárd hitével megóvott bennünket ugy a könnyelmű túlzásoktól, mint a kishitű lemondástól és elcsüggedéstöl és megmutatta előttünk a kitűzött czél felé való haladás biztos útját. Elveszítettük oh Atyánk üdvözült fögondnokunkban azt a buzgó munkást, aki mindig fáradhatatlan volt a rábizottak elvégezésében, a lelkiismeretes kötelességteljesitésben példányképül, világító szövétnekül állott mindnyájunk előtt, aki mindig szeme előtt tartotta az apostol mondását: az én életem is nekem nem drága, csakhogy elvégezhessem az én futásomat és a szolgálatot, amelyet vettem az Úrtól. Elveszítettük oh Atyánk üdvözült fögondnokunkban azt az igaz keresztyént, aki életgyökerét a Te benned és a Te szent Fiadban, az Ur Jézus Krisztusban vetett hit és bizodalom talajába, mélyen bocsátotta, azért erősen és biztosan állott meg az élet minden viharai és megpróbáltatásai között, bizodalma és reménysége soha meg nem törött, mert ö mindig a Krisztusban élt, a Krisztus pedig ö benne és szentül elhitte, hogy azoknak, akik az Istent szeretik, mindenek egyformán javukra vannak. Elveszítettük Atyánk szeretett fögondnokunkban a nemes szivü jó embert, akinek minden szavában és tettében az Ur Jézus által