Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1903

1903. április - Oldalszámok - 96

- 96 ­i2i. Jegyzőkönyv. Felvétetett Komáromban, a kerületi bíróságnak 1903 április lG-ikán tartott teljes üléséről, Jelen voltak Antal Gábor püspök, Hegedűs Sándor f'ögond­nok elnöklete alatt: Czike Lajos, Mórocza Kálmán, Konkoly Thege Béla, Peti Lörincz, dr. Segesdy Ferencz, Segesdy Miklós, Kis József, Nagy Lajos, Nyikos Kálmán, Barthalos István, Szabó Kálmán, Molnár Béla, Horváth Lajos, Veress Ede, Somogyi Gyula, Szabó Zsigmond, Medgyaszay Vincze, Németh István, Sárközy Aurél, Kovács Sebestyén • Endre, Kecskeméthy Jenő, mint a kerületi biróság tagjai. 1. Antal Gábor püspök, mint hivatalára nézve idősebb társelnök, a tárgyalást megnyitván, bejelenti, hogy a kinyomatott tárgymutató (>., 7. számai alatt fölvett ügyek a föllebbezök által visszavonattak, ellenben idöközileg beérkezett még két közigazgatási s egy fegyelmi ügy, ami által az elbírálandó ügyek száma 8-ra emelkedett. Mivel az ügyrend megengedi, hogy, ha az elintézendő ügyek száma legalább 8, két tanács alakittassék; mivel továbbá a bíróság tagjai olyan számmal jelentek meg, hogy két tanács alakításának e tekintetben akadálya nincs: tisztelettel javasolja a két tanács meg­alakítását és pedig oly módon, hogy az egyik tanács körébe utaltas­sék a hat közigazgatási ügy, s ennek tagjai legyenek Antal Gábor püspök, Szabó Kálmán egybm. gondnok társelnöklete alatt: Molnár Béla, Horváth Lajos, Veress Ede, Somogyi Gyula, Szabó Zsigmond, Medgyaszay Vincze, Németh István, Sárközy Aurél, Kovács Sebestyén Endre, Kecskeméthy Jenő; a második tanácsra bizassék a két fegyelmi ügyben való biráskodás, s ennek tagjai legyenek Hegedűs Sángor fögondnok, Czike Lajos elnöklete alatt: Mórocza Kálmán, Konkoly Thege Béla, Peti Lörincz, dr. Segesdy Ferencz, Segesdy Miklós, Kis József, Nagy Lajos, Nyikos Kálmán, Barthalos István. Az előterjesztéshez a biróság hozzájárul, s ennek alapján a két tanácsot a felsorolt tagokkal megalakitja, az első tanács körébe a hat közigazgatási, a másodikéba a két fegyelmi ügyet utalván. A biróság teljes ülésében felolvastatván, hitelesíttetett. Komáromban, 1903 április 16-án. Jegyzette Antal Gábor Németh István ev, ref, püspök, elnök. ker. aljegyző.

Next

/
Oldalképek
Tartalom