Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1903

1903. április - Oldalszámok - m01_17

17 utáni nagy hajszát látom, amely az állami tisztviselők fizetésrendezése kérdésének nyomán megindult s amelynél a mi egyházi férfiaink közül is többen egész szenvedélyességgel és kíméletlenséggel léptek sorompóba, nagyon komoly és aggódó érzelmeket keltenek bennem, elgondolva, mi minden történhetnék e hazában, sőt magyar ev. ref. egyházunkban is, egy olyan kormány alatt, amely elegendő anyagi eszközzel rendelkeznék azok igényei kielégítésére, akik most nem szégyenérzettel, hanem önérzettel azt hirdetik, hogy minden munkának, minden érdemnek, minden szolgálatnak egyedüli és megfelelő jutalma csak a pénz, csak a fizetés. Kétségtelen, hogy az evangeliom alapján nem ezt szoktuk prédikálni; az is bizonyos, hogy ha az apostolok, a reformátorok, a gálya-rabok, a mi református őseink ezen elvet vallották volna, ma aligha léteznék keresztyénség és különösen önkormányzattal biró evangeliomi egyház. Bizom abban, hogy bár olyan korban és viszonyok között élünk, amidőn az anyagiak jelentőségét épen nem kicsinyelhetjük, de azért egyházunk híveinek nagy többsége, az egyházak alkotmányos képviseletére hivatott testületek, azok között e mi dunántuli ev. ref. egyházkerületünk, azon meggyőződésben van, hogy egyházi életünk biztosságának, épségének, virágzásának vannak a különben szükséges és a szükség szerint jog és törvény értelmében fel is használandó államsegélynél erösebb és szilárdabb alapjai, amelyek ha megrendülnének, akkor evangeliomi egyházunkat semmiféle külsegély meg nem menthetné. Miután én is ezen erős meggyőződésben vagyok, nézetem szerint az 1848 : XX. t.-cz. végrehajtásánál oda kell törekednünk, hogy annak 2. §-a minden irányban azonnal, 3. §-a pedig fokozatosan, — amint eddig is történt - de az eddiginél gyorsabb lépésben hajtassék végre. A fokozat sorrendjében, a törvényben már biztosított lelkészi kongrua és az állami költségvetésben már részben felvett közigazgatási segélyen kivül első helyre helyezendő az elviselhetetlen egyházi adóteher csökkentésére szolgáló államsegély kieszközlése, amelynek ügye legalább akkorra tisztába hozandó, amikorra a zsinaton az egyházi adózásra vonatkozó törvényszakaszok tárgyaltatnak, a többi segély azután fokozatos egymásutánban, az általam javasolt sorrendben volna kieszközlendö és folyósítandó. Nagy megnyugtatásom ra s a munkában buzdításomra szolgálna az, ha a fötiszteletü egyházkerületi közgyűlés véleménye itt előadott nézetem2