Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1901

1901. március - Oldalszámok - 91

— 91 — kiszabva nem lett, mert egyes képviselők felszólalása folytán a határozathozatal mellőzve lett; de kétségtelenül megállapítható, hogy a vádlott tanár e ténykedése, ugy az ez alkalommal használt és tanárhoz egyáltalán nem illő durva kifejezése által közbotrányt okozott; támogatja ezt az a tény, hogy a főiskolai tanártestület e sajnos ügyet a maga részéről is tárgyalta s a köztanári gyűlés e felett mély sajnálatát és megütközését fejezte ki. (39. sorsz. jkv.) Ugyan-e 39. sorsz. alatti jkönyvből kiderül, hogy a vádlott tanár a városi polgármesternek e tárgyra vonatkozó átiratát rágalom­nak jelentette ki, ami miatt meg a 42 sorsz. alatti jkönyv szerint a városi polgármester vádlott tanár ellen rágalmazás miatt bűnvádi feljelentést tett, mely ügy ezidő szerint befejezve még nincs. Az 1., 2. és 3. sorsz. alatti fenyítő Ítéletekkel s az ezekre vonatkozó 37. és 8. sorsz. alatti iratokkal bizonyítva van, hogy vádlott tanár az 1899. évi szeptember 19-én d. u. l/ 24 óra körül Pápán a nyilt utczán Pollacsek Frigyes hirlapszerkesztővel, hírlapi polémia miatt, közbotrányt okozó módon összeverekedett akként, hogy Pollacsek Frigyes az utczán megszólította Győri Gyulát, hogy a szeptember 17-iki hírlapban megjelent közleményt ő írta-e? mire Győri Gyula visszafordult — s a büutető bíróság előtt kihallgatott Tatay Jánosné, Fleischner Simon, Weisz Miksa és még számos tanuk vallomása szerint — Pollacsek botjával Győri felé ütött, mire Győri is Pollacsekra ütött, egymást ezután kölcsönösen ütötték, a vádlott tanár kezében levő tőrös botról verekedés közben a bot le­esett, ugy, hogy a tanár tőrrel kezében maradt, a hátráló Pollacseket ütések közben üldözte, a tőrt a vádlott tanártól Fleischner Simon tanú vette el, mikor már vádlott tanár Pollacsek orrát a tőrrel megsértette és mikor Pollacsek a vádlott tanárt tobbizben arczul­ütötte. Igaz ugyan, hogy ez ügyből folyólag, az első bíróság Pollacseket 5 fit fő és 5 frt mellékbüntetésre, a második bíróság ellenben két heti fogházra és 20 frt pénzbüntetésre Ítélte és az iratokból ki­tetszőleg a terhelt tanár — bár ellene Pollacsek egyidejűleg viszon­vádat emelt — büntetve nem lett, s az iratokból nem derül ki, hogy a viszonvád mily elbánásban részesült; mindazonáltal kétség­telen, hogy a csatolt orvosi látleletek szerint a terhelt tanár ellen­felén a szóban forgó botrány okozása alkalmával egy hétig

Next

/
Oldalképek
Tartalom