Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1901
1901. március - Oldalszámok - 31
— 31 arra, hogy ugy a theol. szakoktatás, mint a pápai ev. ref. egyháznak jól felfogott s az anyagiaknál fontosabb érdeke azt követeli, hogy az egy-egy emberi erőt teljes mértékben igénybevevő két állás teendői kizárólag csak ezen állásoknak élő egyénekre bízassanak: a ker. közgyűlés a pápai egyh. kérelmét teljesithetőnek nem tartja. Miután azonban azon czélt, amelyért a pápai egyház kérelmét beterjesztette, maga a kerület is szépnek, nemesnek ismeri el, felkéri püspök urat, hogy főpásztori levélben hivja fel az ehker. gyülekezeteit ezen ügy támogatására; felhívja továbbá a gazd. tanácsot, hogy a pénzügyi bizottság közbejöttével tegyen előterjesztést az iránt, hogy a kerület mily módon és mennyivel járulhat a pápai egyház építési szükségleteihez mérten ezen szükséglet fedezéséhez, jelentése a jövő ker. gyűlésre elváratván. i3. A pápai ev. ref. egyháznak ujonan választott lelkésze Kis József ur theol. tanári állásáról lemondását f. évi március hó 12-től kezdődó'leg beterjesztvén, az igazgató-tanács f. évi február hó 12-én tartott ülése jkönyvének 9-ik pontjában a midőn a lemondást elfogadta s a távozó tanár urnák eddigi működéseért köszönetet szavazott és a theol. oktatás intenzivebbé tétele körül szerzett érdemeit jkönyvében megörökítette, egyúttal felkérte, hogy mint helyettes a tanítást a tanév végéig folytasssa s ezért fizetését f. évi aug. 31-ig folyósította. A ker. közgyűlés szíves készséggel járul az igazgatótanács intézkedésének minden egyes pontjához s azt helyeslő tudomásul veszi, tehát a midőn a lemondást elfogadja, a maga részéről a távozó tanár ur iránti köszönetét szintén kifejezi s érdemeit jköuyvében megörökíti. <4. A Kis József lemondása folytán üresedésbe jött gyakorlati theol. tanszékre pályázati kérvényeiket Csizmadia Lajos lepsényi, Pap István mórágyi, Vásárhelyi Zsigmond bánovczei, Lencz Géza tépei, Mindszenti Imre sajó-kazai lelkész urak és lic. Rácz Kálmán pápai főgimn. vallástanár adták be, kik közül a theol. tanári kar, a pályázati kérvények s azok mellékleteinek beható bírálása után, első helyen ajánlja Csizmadia Lajost, második helyen Vásárhelyi Zsigmondot, harmadik helyen lic. Rácz Kálmánt, negyedik