Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1900
1900. március - Oldalszámok - 32
— 32 —• 23. A magyar-ujfalui ev. ref. egyház presbyteriumának fellebbezése a belső-somogyi ev. ref. egyházmegye 1900. évi február 20-án Kaposvárott tartott közgyűlése jegyzőkönyve 37. pontja alatt hozott azon határozata ellen, melylyel elhatározza, hogy a valláserkölcsi élet ápolása szempontjából kívánatosabb Magyar-Újfalunak anya-egyházul fentartása és a lelkészi hivatal betöltése czéljából pályázat hirdetését rendeli el. Az egyházkerületi közgyűlés a belső-somogyi egyházmegye fenti keletű és számú határozatát indokai alapján helybenhagyja. — Erről az egyház presbyteriumát tudomásul vétel végett, a belső-somogyi ev. ref. egyházmegye esperesi hivatalát pedig a további intézkedések megtétele végett értesíttetni rendeli. 24. A szentai ev. ref. leányegyház iskolaszéke és presbyteriumának felebbezése a belső-somogyi ev. ref. egyházmegye 1900. évi február 20-án hozott 34. számú határozata ellen, mely szerint az egyházmegyei közgyűlés annál fogva, mert a nevezett leányegyház presbyteriuma a lemondás folytán megürült tanítói állomásra pályázó egyének közül sem az 1899. évi augusztus 19-ére kitűzött első, sem az ugyanaz év augusztus 26-ik napjára kitűzött második határnapon nem volt hajlandó a választást foganatosítani: az egyházkerületi tanitóválasztási szabályrendelet 30. §. értelmében titkos szavazás utján a pályázók közül ifj. Komjáthy Kristóf belegi tanítót rendelte ki a szentai ev. ref. leányegyház tanítójává. A kerületi közgyűlés helybenhagyja a belső-somogyi egyházmegye határozatát felhozott indokai alapján és annálfogva, mert Ráskó Mihály volt tanitó lemondása az által, hogy azt az egyházmegye esperese elfogadta, s annak alapján a pályázat meghirdetése iránt intézkedett, véglemondássá vált és így a tanítói állomás jogszerűen megüresedett; miért is az egyházmegyei közgyűlés a két ízben nem választó egyházközséggel szemben helyesen alkalmazta a tanitóválasztási szabályrendelet 30. §-át. 25. A tergenyei egyházközség lelkésze és két gondnokának kérvénye az iránt, hogy a Kristóf András és társaival kötött adás-vevési szerzó'dés hagyassák jóvá Mivel a kérvényből kiderül, hogy az 1899. évi