Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1900

1900. szeptember - Oldalszámok - 35

- 35 — jut a főt. egyházkerület elé. A parallel-osztály továbbra is fen­tartatván, igazgató-tanácsunk Nagy Lajost további egy évre annál szivesebben alkalmazta, mert egy évi működése után az iskola­látogatók jelentéséből örömmel és megnyugvással értesült arról, hogy benne lelkiismeretes buzgó tanárt nyert főgimnáziumunk. A főgimnáziumba beiratkozott növendékek száma 519 volt, kik közül vizsgálatot tett 495. Tanintézeteinket, ugy a theologiai akadémiát, mint a főgimnáziumot ismételten meglátogatta s az évvégi vizsgálatokon is részt vett főt. püspök ur, főt. Körmendy Sándor egyházkerületi főjegyző ur s főiskolánk egyházi gondnoka. Meglátogatta ezenkívül az állami felügyeleti jogból kifolyólag fő­gimnáziumunkat dr. Németh Antal, győri tankerületi kir. főigaz­gató, miniszteri megbízott s ugy ő, mint egyházkerületünk kép­viselői általában megelégedéssel szóltak az intézet szellemi életéről 8 haladásáról. A miniszteri megbízott jelentése folytán a közok­tatásügyi kormány egyes dolgokra vonatkozólag felvilágosítást s intézkedést kivánt, melyekre a főgimnáziumi tanári kar vélemé­nyének kikérése mellett igazgató-tanácsunk főt. püspök ur utján megadta a szükséges választ. A tanuló-ifjuság szorgalmi előmenetelére s magaviseletére nézve röviden fölemlíthetjük, hogy minden tárgyból jeles tanjegyet nyert 47 növendék, minden tárgyból jó tanjegyet 87, legalább elégségest 278, egy tárgyból elégtelen tanjegyet 44, két tantárgy­ból 27, több tantárgyból 12 növendék. Érettségi vizsgálatra 38 növendék bocsáttatott, kik közül jelesen érett 3, jól érett 11, egy­szerűen 19, javitó vizsgálatra utasíttatott 5. Érettségi kormánybiztos dr. Kérészy Zoltán debreczeni főiskolai tanár volt. A tanuló-ifjuság egészsége a lefolyt tanévben teljesen jónak nevezhető, betegség következtében csak két növendéket veszített el intézetünk; az egyik mindjárt a tanév első napjaiban, a másik május 17-én szülői ápolás daczára, a szülői házban hunyt el. Az ifjúság táplálkozása, amennyiben ez a főiskolai köztartáson törté­nik, az igényeket teljesen kielégíti, mint erről az ifjúság általá­nos egészségi állapotán kivül a főiskolai orvos jelentése is tanús­kodik. Főiskolánk nemcsak a tantermekben igyekezett az ifjúság szel­lemi művelésére hatni, hanem az általa rendezett ünnepélyek is e 3*

Next

/
Oldalképek
Tartalom