Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1899
1899. szeptember - Oldalszámok - 203
- 203 — ur azon buzgólkodásáról, mely szerint vallásos iratokat szerzett s osztott szét a kerületi egyházlátogatás alkalmával; Kecskeméthy István tanár urnák pedig köszönetét fejezi ki a vallásos iratok szives adományozásáért. C) Nagy-Pisanica nap nap után iparkodik valósitani azon szép reményeket, melyeket ezen igen buzgó egyház jövője iránt kezdettül fogva tápláltunk. A lelkész jelentése szerint a hivek 90°/ o-a szorgalmas, takarékos és tisztességes magaviseletű ; az istenitiszteletet szorgalmasan látogatják, úgy, hogy nincs olyan vasárnap, még a legzordabb téli időszakban, vagy a legszorgosabb nyári időben sem, hogy legalább 120-an ne hallgatnák a szt. igét. A milyen takarékos szorgalmas, jó gazdák önmaguknak, ép oly fáradhatlanok az egyház jó létének előmozdításában. A külső mezei munka szünetelése alatt hordták össze az épitésre és téglaégetéshez szükséges anyagot, égettek 96000 db téglát, végeztek tehát 885 frt értéket képviselő munkát. Mig a hivek nagy zöme otthon fejtett ki lázas tevékenységet, hogy minél előbb elkészülhessen a diszes templom, melybe örömmel menjenek hallani a hivek Istennek szent igéjét, addig az Ur háza szerelmétől hevülő más tagjai az egyháznak vándor-botot vesznek kezükbe, fölkeresik a Dráva, Duna, Tisza mentén lakó hitrokonokat s 1307 frt 65 krt gyűjtenek. A lelkész szigorúan követi az idvezitő azon utasítását, «a jó pásztor az ő juhai előtt megyen«. Kérvénnyel kereste meg a horvát országos kormányt 1000 frt épitési segély iránt; megtette a lépést az egyh. községnek, mint erkölcsi testületnek politikai joga elismerése iránt, kifizette a birtok vételéből még hátralékos árt; éber szemmel őrködik, hogy a nehéz munkával szerzett egyházi vagyont szigorú pontossággal kezeljék. Csak igy lehetett elérni azt, hogy az egyház nagy adóssága kamataiuak kifizetése mellett még 2156 frt 41 kr. végeredményt mutat az egyházi számadókönyv. A gyermekek oktatásában hogy nem mutatott fel oly fényes eredményt, mint maga is ohajtotta volna, annak oka, hogy az iskolát difteritisz miatt szept. 18-án be kellett zárni és csak január 8-án vehette kezdetét a tanitás 44 gyermekkel, kik a ker. egyh. látogatáskor meg is vizsgáltattak. Nem hagyta gondozás nélkül a körhöz tartozó gyermekeket sem, Ladiszló és Gergyevácz magyar lakóit többször kereste fel fiaik és leányaik vallásos oktatása czél-