Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1898

1898. március - Oldalszámok - m01_9

A múlt évi május hó 4-én 25654. szám alatt kiadott magas miniszteri rendelet alapján a csurgói ev. ref. főgymnasium igazgató tanácsával és a belső-somogyi ev. ref. egyházmegyével egyetértőleg megtettem a szükséges lépéseket arra nézve, hogy az épitési költ­ségek fedezésére és ;iz intézet teljes felszerelésére szükséges összeg az állampénztár által viselendő annuitásokra, kölcsön utján meg­szereztessék. Az ezen érdemben tett lépések eredményeként tiszte­lettel jelentem, hogy O cs. és apostoli királyi felségének Bécsben, f. é. január hó 30-án kelt legfelsőbb elhatározása alapján a nmélt. magy. kir. vallás és közoktatási miniszter ur f. é. február hó 11-én 7798. szám alatt kelt magas leiratával az épitési és felszerelési költségekre felveendő 51500 forint névértékű 48000 forint készpénz értékű kölcsön felvételét engedélyezte, annak 50 éven keresztül 2544 írt 10 krt tevő évenkénti kamat és törlesztési hányadának fizetését az államkincstár terhére elvállalta. A kölcsön a budapesti első hazai takarékpénztártól vetetik s az ügy lebonyolítása most van folyamatban. Kérem a főt. egyházkerületi közgyűlést, méltóztassék az egyházkerület elnökségét felhatalmazni arra, hogy a kiállítandó kötvényt a kerület nevében jóváhagyhassa (i. Az egyházkerület által megalkotott pénztárkezelési szabályzat szerint a kerületi és főiskolai pénztár szám­adásainak az év végén pontosan le kell záratni és az év első két hónapjában meg kell vizsgáltatni. Igyekeztem oda hatni, hogy az 1897-ik évi számadásokra nézve ez megtörtén­hessék. Es mivel ez intézkedés legfőbb jelentősége abban határo­zódik, hogy a számadások már az egyházkerületi tavaszi köz­gyűlésen elintéztessenek, a reájok vonatkozólag tett észrevételek és utasítások a jövő évi költségvetések összeállításánál a pénztári tisztviselők és gazdasági tanács által figyelembe vétessenek : intéz­kedtem az iránt, hogy az 1897-ik évi zárszámadások már jelen közgyűlésünkön tárgyalhatók legyenek. J] ezélból az egyházkerületi egyházi számvevő ur mellé, a nagy fájdalmunkra időközben elhalt világi számvevő helyetteséül, főgond­nok ur () nagyméltóságával egyetértve, felkértem a. számadások megvizsgálására tek. Páli Zsigmond tatai ev. ref. egyházmegyei tanácsbiró urat, a segédkezésre pedig dr. Antal (Jéza tanár urat. A gazdasági tanács a számadásokat már február első felében

Next

/
Oldalképek
Tartalom