Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1897

1897. szeptember - Oldalszámok - 129

— 7 fí ­előleges negyedévi részletekben folyóvá téve a csurgói adóhivatal­nál állandóan utalványozza, a hol azt a csurgói ev. ref. fogyni na­siura pénztárosa az igazgató tanács elnöke vagy helyettese által ellenjegyzett nyugtatváuyra felveendi. 3. E szerint a gyranasiumnak saját vagyonából bevételeiből származó jövedelme 24598 frtot, az állami hozzájárulás pedig 15700 frtot tevén ki, az idézett törvényszakasz d) pontja szerint a gymnasiumnak eddigi felekezeti jellege s önkormányzati jogköre épségben fentartatik s a gymnasium felett való összes igazgatási jog az idézett törvényszakasz a) b) c) pontjainak s azok alapján az alább következő' pontozatoknak meghatározása mellett továbbra is az intézet hatóságát (a belső-somogyi ev. reform, egyházmegyét, mint a gymnasium fentartóját és a felette álló egyházi hatóságo­kat) illeti s a vallás és közoktatásügyi minister csakis a főfel­ügyeleti jogot gyakorolja a segélyezett gymnasium irányában. 4. A b.-somogyi ev. ref. egyházmegye, mint a gymnasium fentartója kötelezi magát arra, hogy a mig az államsegély fennebbi évi összegét az állampénztárból kiveendi s mig ezen szerződés érvényben áll: a gyninasiumban az igazgatóval és a ref. vallás­tanárral együtt —• ki másnemű tantárgy tanítására is köteleztetik — tizenhárom rendes tanárt tart, kik közül egynek és az igazgatónak egyenkint 1600 frt, szóval ezerhatszáz forint, kettőnek 1500 frt, szóval ezerötszáz forint, kettőnek 1400 frt, szóval ezernégyszáz forint, négynek 1300 frt, szóval ezerháromszáz forint, háromnak 1200 frt, szóval ezerkétszáz forint évi törzsfizetést, 200 frt lakáspénzt, ötször 100 frtnyi ötödéves szolgálati korpótlékot és az igazgatónak 200 frt tiszteletdijat biztosit. A tizenhárom rendes tanáron kivül a fentartó b.-somogyi ref. egyházmegye alkalmaz egy tornatanárt 800 frt, szóval nyolczszáz forint törzsfizetés, 200 frt lakáspénz, ötször 50 frtnyi ötödéves szolgálati korpótlékkal és egy énektanárt 500 frt, szóval ötszáz forint fizetéssel. Továbbá gondoskodni fog könyv és irattárosról, két iskolaszolgáról, a főgymnasium czéljaira szolgáló mindennemű alkalmas helyiségekről és czélszerü berendezésekről, az épületeknek, szertároknak és felszereléseknek jókarban tartásáról, tűzkár ellen való biztosításáról, fűtésről, világításról, és a gymna­sium egyél) szükségleteiről. 5. A rendszeresített létszámból a tizenhárom rendes tanár

Next

/
Oldalképek
Tartalom