Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1897

1897. szeptember - Oldalszámok - 230

lett. tennie, noha ezt nagyon szívesen mellőzte volna. Egyszer az évkönyv német nyelven szerkesztése — másszor a jelentések nem megfelelő külalakja miatt volt kénytelen felszólalni. Igen kellemetlenül érinti a bizottságot, hogy a miss. lelkész ur jelentését, ez évben is oly alakban es papiroson terjesztette be, hogy még a magára valamit adó legegyszerűbb üzlet is többbet ád a külesinra s ez által a vele érintkezésben levők megtisztelésére. Felkéri tehát a bizottság a kerületi közgyűlést, méltóztassék Schmid Jakab miss. lelkész urat annak kijejentésével figyelmeztetni kötelességére, hogy hasonló je­lenség ismétlődése esetén az egyh. törvény vonatkozó rendelkezése teljes szigorral fog vele szemben alkalmaztatni. Az eddigi 500 frt évi segélyre tovább is kérjük ajánltatni az egyházat. e) Kaposvár, mióta vezetése a kizárólag csak egyházának élő, derék Csertán Mártonra bizatott, örvendetesen halad a súlyos va­gyoni helyzetéből kibontakozásnak a hivek előtt oly sok ideig nem ismert utján, örömére mindazon jóknak és igazaknak, kik a kapos­vári egyház nagy jelentőségét s magas hivatását már évekkel eze­lőtt fölismerték s a felsőbb egyházi hatóság által leendő segélyez­tetése érdekében nemes kitartással fáradoztak. Folyó évben 567 frt 51 kit fizetett a legnagyobbrészt szegénysorsu, kisiparosok s nap­számosokból álló gyülekezet adósság- és kamattörlesztésre. A hivek vallásos buzgóságára s áldozatkészségére szép világot vet azon, csak az elismerés hangján emlithető, örvendetes tény, hogy az évi adójuk befizetésén kivül 787 frt 69 kr harang és óraalapot gyűj­töttek, nem is szólva azon szép törekvésről, melylyel templomukat a műveltebb izlés követelményeinek megfelelő disszel és csinnal berendezni iparkodtak. A miss. lelkész apostoli buzgósággal és lelkesedéssel végzi hivatalos teendőit, ugy a központban, mint a Kaposvárhoz tartozó falvakban és pusztában. Akár a lelkészi teendők sokoldalúságát — különböző intézetekbe járó gyermekek vallásos oktatása, rabok lá­togatása, katonaság lelki gondozása, ismétlő iparos iskolákba járók­kal való folytonos vesződés — akár a nagy kiterjedésű körhöz tarto/.ó szórványokon előforduló oly eseteket tekintsük, melyek lelkészi functiót igényelnek, csak elismeréssel kell említenünk a miss. lel­kész ur páratlan tevékenységét és ügybuzgalmát. A miss. bizottság örvendetes tudomásul veszi a kaposvári egy­(204)

Next

/
Oldalképek
Tartalom