Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1892

1892. április - Oldalszámok - m01_39

XXXIX hozzám az adatok, s e négy egyházmegyében 179 vadházas­ságban élő pár van. Egyházaink többségében a vallásosság, hitbuzgóságs egyhá­zunkhoz való ragaszkodásnak örvendetes jeleivel találkozunk­A templom nemcsak Vasárnap és ünnepnapokon, hanem a nagy és szorgos munkaidő kivételével, még a hétköznapok dólelöttjein is látogatott, a czégéres bűnök ismeretlenek, az ily egyházakban, az erkölcsiség szilárd, s az egyliázias érzület az áldozatok meghozatalában külsőleg is fényesen nyilatko­zik, a felebaráti szeretet munkái gyakoroltatnak, az özvegyek­nek és árváknak gondját fölveszik az isten nevében. Gyerme­keiknek növeltetését, azoknak valláserkölcsi kikópeztetését, szent és elodázhatlan kötelességüknek tekintik, középületeiket jó karban tartják, iskoláikat a törvény követelményeinek meg­felelőleg rendezik be. Nincs már oly gyülekezetünk, mely a közalap czóljainak előmozdításához filléreivel önként, örömmel, erejének megfelelőleg ne járulna, az az ellenszenv, mellyel az üdvös intézménynek kezdetben meg kellett küzdenie, elenyé­szett, a nagy többség erezi, hogy elhagyatott, s egyházilag mint nemzetiségileg veszélyeztetett hitsorsosainknak az egyház ós haza részére megmentése erkölcsi szent kötelesség, hogy az önerejükön fenn nem állható gyülekezeteket az erősebb test­véreknek kell támogatniok, s nemcsak ismerik, hanem telje­sítik is e parancsot: „egymásnak terhét hordozzátok!" Oly helyeken is, hova a közalap segitő karjai még el nem érhet­tek, — hol missiói egyházakat nem alakíthattunk, hitrokonaink tömörülnek, egyes lelkes tagok összegyűjtik azokat, s részesi­tik a vallás oktatásaiban, a gyermekeket tanítják egyházunk hitelveire. Igy alkotott Szeniczcn Nyitramegyében Kerekes Sándor reáliskolai tanár (aki különben felszentelt lelkész) oly missiói pontot, mely később missói körré növekedhetik, s a körüle összegyűjtött híveknek önzetlenül, anyagi jutalmazást nem várva, vallásos lelke sugallatából istentiszteletet rendez ; hitszónoklatot tart, kiosztja közöttük az uri szent vacsorát ós az általa föllelkesített kis seregben fölkeltette a közalap iránti érdeklődést, annak javára gyűjtést rendezett, a környé­ken szétszórtságban levő híveket felkereste, s az egyházhoz

Next

/
Oldalképek
Tartalom