Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1890
1890. augusztus - Oldalszámok - 261
— 261 -Egyháztársadalmi élet. Ha az egyház hivatalnokai egymással versengenek, ha ezeknek egyike vagy másika meghasonlásba jön a presbyteriummal, s még veszélyesebb az, ha gyülekezettel; ha a lelkész élete nincs öszliangzásban az, általa hirdetett tanokkal, vagy ha nem olyan, mint a középre kitett gyertya, mely áldást eredményezőleg világit mindeneknek; ha a helyett, hogy önként és készen szolgálná a gyülekezetet, emelvén azt anyagi és szellemi erőben egyiránt, inkább uralkodni akar az Urnák örökségén s igy a helyett, hogy a béke, egyetértés templomát épitené, inkább a viszálynak sárkányfogait hinti szét gyülekezetében, melyekből az egyházat megsemmisitéssel fenyegető fegyveres vitézek kellnek ki; ha a tanitó a helyett, hogy szelíd modorával magához édesgetné a gyermekeket, s megnyerné ez által a szülők bizalmát ós tiszteletét, inkább elidegeniti azokat magától szeretetlen és nyers modorával, de épen ez által elidegeniti a tudományok forrásától is, mint a melyhez csak az odavezérlósre hivatott egyén szeretetlen és gyakran embertelenül nyers bánásmódjának tövisein keresztül harczolva lehet eljutni': akkor néptelenné lesz a templom és iskola, s veszélyeztetve van az egyház ós annak magasztos czélja. Fájdalom a lelkész és tanitó választási törvények, —melyek a cserét lelietetlenitik, — kivették az egyházi főhatóságok kezéből az egyházat gyakran alapjában megingatható baj orvoslásának eszközeit, mert gyakran a viszály felmerül akkor is, ha annak oka az egyházi hivatalnokokban nem kereshető, s ily esetekben egyrészről az egyháznak jól felfogott érdeke, másrészről az önhibája nélkül bár, de gyülekezetének szeretét és bizalmát elvesztett egyh. hivatalnoknak ós családjának békéje és lelki nyugalma is sürgőleg követelik azt, hogy az egyházi főhatóság előtt az áthelyezés utja ne legyen elzárva. A Clerus ily esetekben azonnal orvosolja a bajt az által, hogy a nem szeretett papot azonnal más állomásra helyezi el. A gyülekezetek nagy részében most béke és egyetértés van, de a közel múltban egyes helyeken az egyetértés hiánya keserű