Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1890
1890. augusztus - Oldalszámok - 204
— 204 -jainak számban és an}'agilag megerősödése a közalap által való scgólyeztetést nólkülözhetővé nem teszi. Tekintettel arra, hogy a most csekély népességű s szegény sorsú, külbirtok felett nem rendelkező hitrokonokból alakuló uj-szőnyi leányegyház erejét túlszárnyaló áldozatokat hoz, mert tagjai azon kívül, hogy a convent által részökre a közalapból megszavazott, hálás köszönettel fogadott s telekvételre fór' O ditott 2000. frt tökekamat segély összeg után az évi 1 százalékot s így 82 évig évi 30 frtot s ezen felül az iskolai épületek fölemelhetéseért, nem törlesztésre, hanem visszafizetési kötelezettséggel felvett 1400 forint kölcsöntőke után 6 százalékos kamatot és igy 84 frtot, iskola fűtéshez kellő tüzelő anyagért 50 frtot, a fűtő és takarítónak 30 frtot, s igy összesen évenként 194 frtot fizetnek, mégis egyházok iránti szeretetőktől, szent vallásunkhoz való erős és buzgó ragaszkodásuk által vezérelve és lelkesítve, arra kötelezték magokat, hogy a tanitónak évi javadalmazásához is 100 forinttal .járulnak s igy ez a 200 lelket számláló, .tagjaiban is szegény alakuló leányegyház egyházi adóban 294 frtot vet és szed be évenként, mely összeg az egyháztagok állami adójának több mint 30 százalékát képezi. Önként vállalták a súlyos terhet az egyh. tagok magukra csak azért, hogy felekezeti iskolájuk legyen s gyermekeik a r. kath. iskolába járatással együtt járó veszélyektől és elhóditási kísérletektől mentve és megvédve legyenek. Ennél nagyobb áldozatnak is meghozására legszentebb törekvésük s méltánylást és buzdítást érdemlő szent lelkesedésök mellett is még most képtelenek. Ugy de 100 frt fizetésre oklevéllel bíró tanítót nem nyerhetnek. Uj-Szőnyön, tekintettel az élelmi szeleknek és a tüzelő anyagnak itteni drágaságára (e^y öl fa bevitellel és felaprózással 22—24 írtba kerül) a tanitónak, hogy élhessen, legalább is 500 frt fizetést kell adni, s a gyülekezet által adható 100 írtnak 400