Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1889

1889. szeptember - Oldalszámok - 2

_ 2 — Mely alkalommal: 1. Püspök úr sajnálattal emlité, miszerint főtanodánk egyik jeles tanárát, Kis József urat, a tiszántúli egyházkerület, debre­czeni főiskolájába a természettan tanári székére elválasztván, ez évben már harmadik „ad hoc" közgyűlést kénytelen tartani. Az e. megyék képviselőinek fáradsága és költekezésének kikerülése szempontjából, az egyházmegyék esperesei és gondnokai több­ségének jóváhagyásával, óhajtotta volna a tanárválasztást, az erre nagyon is illetékes főtanodai igazgatótanács által meg­ejtetni. — Minthogy azonban némely egyházmegyék a fennálló szabályrendeletekhez ragaszkodva, a k. gyűlés összeliivása mellett nyilatkoztak, — e nyilatkozatnak engedve, teljes készséggel egybehivta a k. gyűlést, melynek is megjent tagjait szivből üdvözölve, az „ad hoc" közgyűlést Megnyitotta. 2. Fógondnok úr a gyűlésen meg nem jelenhetvén, Baráth Ferencz pápai e. megyei gondnok ur a társelnökségre felhivatott, Ki is a felhívásnak engedve, püspök úr mellett a világi elnöki széket elfoglalta. 4. Jókay Lajos, b. Nyáiy Béla, Nagy Gedeon, Gr. Gyürky Ábrahám, Begedy István, Sárközy Dénes, Beöthy Zsigmond, Szűcs János, Bóné Géza, Gucth Sándor, Cherncl Ferdinánd, Konkoly Th. Imre, Véghely Dezső esperes ós gondnok-, vala­mint Körmendy Sándor, Molnár Béla ker. jegyző urak részint egészségi változás, részint elmulasztliatlan más foglaltságaik miatt meg nem jelenhetésöket püspök úrhoz intézett értesíté­seikben bejelentvén A távollevők elmaradása sajnos tudomásulvétel mellett igazoltatik. 5. Felolvastatott első sorban a tanári kar, másodsorban a főiskolai igazgatótanácsnak a természettani tanári székre pályázott egyénekre vonatkozó ajánlata, — mely szerint mind­két testület elsősorban Perjósi László, másodsorban Barabás Jenő, harmadsorban pedig Széky Elemér urakat jelöli ki a kerületi gyűlés elé választás végett. A választás a kérvények és csatolt okmányoknak felolvasása után megejtetvén, szavazattöbbséggel Ba-

Next

/
Oldalképek
Tartalom