Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1882

1882. június - Oldalszámok - 52

52 járó római katli. tanulók hitoktatásáért az 1881/82 tanévre járó julalomdíjt 200 frttal az eddigi szokott módon fizesse ki. Tudomásul vetetik. 45. Kollerfy Mihály miniszt. titkár, f. évi január hó 24-én kelt le­velében tudomására juttatja püspök urnák, hogy az orsz. statisztikai hivatal felügyelete alatt általa szerkesztett ..helységnévtára"" már kmyotnatásához közeleg: egy előfizetési felhívás melléklésével kéri püspök urat, hogy eset­leges megrendeléseit legkésőbb e hó végéig e hivatallal tudatni annál is inkább szíveskedjék, mert a később érkező megrendelés csakis a tetemesen drágább bolti ár mellett lesz elfectuálható. E könyvre a püspöki hivatalnak szüksége levén megrende­lendő és a pénztárnok által kifizetendő; — előbbi példány pedig a könyvtárba helyezendő. 46. A vall. és közokt minisztérium, püspök urnák 1881. évi novem­ber 6-ra 1019. sz. a. kelt s az 1881. évi 25503. sz. miniszteri szabály­rendeletet illetőleg a magyarhonban szolgáló osztrák illetőségű katonák esketésénél, született gyermekeik megkeresztésénél st. követendő lelkész eljárására nézve határozott utasítást kérő felterjesztésére, mult évi nov. 12-én 33446. sz. leiratában tudatja, hogy miután a szóban levő szabály­rendelettel határozottan kimondatott, hogy a cs. kir. közös hadseregben szolgáló osztrák honosoknak ép ugy mint minden más idegen állam alatt­valóknak személyes polgári állapotaira vonatkozó viszonyaik saját hazájok­nak (tehát az osztrák honosokra nézve az osztrák állam) törvényei által szabályoztatnak: annálfogva az előforduló lelkészi ténykedéseknél is az illető idegen alattvalók hazájának törvényei szolgálnak zsinórmértékül és irányadóul. Arra nézve tehát, hogy az oly ténykedéseknél mihez kell ma­gukat tartaniok a lelkészeknek, mit kell és mit nem szabad tenniök? min­denkor az illető idegen állam törvényében kell a feleletet keresni; s ez irányban részletes utasítást adni nem lehet, megjegyezvén, hogy speciális esetekben a miniszter ur készséggel adand felvilágosítást és utasítást. Köröztetvén: újból a lelkészi kar figyelmébe ajánltalik. 47. Ugycnazon minisztérium f. évi mártíus hó 8-án 5724. sz. a. kelt leiratában tudatja, hogy: Kolbay János mozson-megyei ideigl. minőségű tanfelügyelő, állomásában végleg megerősíttetett. Tudomásképen feljegyeztetik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom