Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1882

1882. november - Oldalszámok - 48

48 évi közgyűlés 236-ik ponlja II. nlalt kiinulatolt hátralék továbbra is fen­állónak vélclmeztelik. III. A komáromi egyházmegyére nézve: Vályi Lajos esperes ur a leszámolásra megjelenvén, szóval előadja, hogy a komáromi egyházmegyében a hátralékoknak lélekszám arányában való behajlását keresztül vinni nem lehet és méltánytalan is volna, hogy esetleg egyes gyülekezetek, melyek magukról, habár nem lélekszám ará­nyában kötelezvényt adtak s a kötelezett összeget rendesen fizették, most uj kivetés alapján 28 évre visszafelé elmarasztaltassanak: azért a komá­romi egyházmegye leszámolás alapjául az általa beszolgáltatott kötelezvé­nyeket kivánja a múltra nézve tekinteni. Jelenti továbbá nevezett esperes ur, hogy tudomása van róia. misze­rint Yecsey Nagy Péter ur esperessége alatt a főiskola pénztárát illető pénzek, oda nem szolgáltattak be teljesen, sőt annak halála után az egy­házmegye megbízatott az egyházkerület állal, hogy hagyatéka ellen kárté­rítési követeléssel lépjen fel s e czimen már be is hajtőit az egyházmegye eddig 129 forintot: de azt teljesen kideríteni, hogy 1867-dik év elölt mennyi pénz veszhetett el ily módon, nem képes az egyházmegye, mivel az okmányok nagy része, miből ez kideríthető volna, elégett. Ezen körülmények és indokok tekintetbe vételével a leszámolás alap­jául a komáromi egyházmegyére nézve a leszámolás a kötelezvények alap­ján történt meg, a főtiszt, egyházkerületei illetvén azon jog, hogy az igy mutatkozó hátrálékból is elengedje az egyházmegyének azon összeget, melyről az egyházmegye igazolja, hogy régebbi időben hűtlen kezelés miatt veszett el és többé be nem hajiható. A leszámolás eredménye a következő: A komáromi egyházmegye tartozott fizetni: 1. Középtanodai szervezetre évi 614 frt 28 krajczárjával 28 év alatt 17216 ft 64 kr 2. 781 ft alapítványi tőke után 6%-al 28 évre .... 1313 ft 28 kr 3. 75 ft 97 kr alapítvány után 1865 - 1880'1-ig 6°l 0-os kamatot 17 évre 77 ft 52 kr 4. 168 frt alapítvány után 28 évre 282 ft 24 kr 5. 262 ft alapítvány után 1862-től 20 évee . . . . . 314 ft 40 kr Összesen: 19204 ft 08 kr fizetett összesen: 15606 ft 07 kr elengedtelett egyházaknak 74 ft — kr ~ összesen : 15680 ft 07 kr marad hátralék: 3524 ft 01 kr

Next

/
Oldalképek
Tartalom