Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1882

1882. november - Oldalszámok - 21

21 melyekben megdöbbenve láttuk felemelkedni azon szellemet, mely az 1790—1. 26. t. czikk ellen lett, s akkor már erólelennek és semmisnek kijelentett ellenmondásban nyilvánult. Az inczédi ügy lefolyása következő: Az emiitett Beéry István plébános most közigazgatási uton kísértette meg azt, mitől jogérvényes bírói ítélettel elültetett, t. i. más felekezetüeknek megadóztatását párbérrel. Ennek megtagadása miatt panaszt emelt Babos Péter kőszegi szolgabírónál Zarka Imre és társai ellen. A szolgabíró, bár nem a kath. lelkész és híve közli ügyről, bár nem egyszerű behajtásról, hanem a követelés jogalapjáról volt szó, megállapította illetékességét; kimondta, hogy a jogérvényes ítéletek, melyekel fentebb említettünk, figyelembe nem vehetők és a panaszlott protestáns hiveke a kath. lelkész részére a birtokuk után követelt gabnajárandóság meglizetésére kötelezte, kimondván indokaiban még azt is, ..hogy panaszlottak azon állítása, hogy így kétszeresen volnának terhelve, elenyészik az által, miszerint jelen panasz tárgyánál személyileg init sem fizetnek!" Felebbezés folytán az alispán feloldotta ezen határozatot s további felebbezésre Vasmegye közigazgatási bizottsága indokainál fogva helybenhagyta az alispán határozatát. Az 187(5. évi 6. lörv. czikk 59. §-a szerint nem lévén további l'elebbezésnek helye, a törvény alkalmazása, ismét teljesen összhangban állott volna annak bíróságok s adminisztratív hatóságok állal történt eddig alkalmazásával. A nagyméltóságú vallás- és közoktatási Miniszter Ur azonban nemcsak előbbi törvényes rendeletén, hanem az 1876: 54. t. czikken is túltette magát és elhatározása lárgyává tette a harmadfokulag is elintézett ügyet. 1881. évi junius 19-én 17285- szám alatt Vasmegye közönségéhez intézett leiratában, kimondván maga is, hogy az 1876: 6. törv. czikk 59. §-a szerint további felebbezésnek nincs helye, mégis megállapította illetékességét, indokolván ezt azzal: „hogv a róm. kath. lelkészek papi illetményeire vonatkozó kérdésekben, a végső fokozatbani intézkedés ö felsége legfőbb felügyeleti s egyházvédnöki jogúnál s ezen alapuló folytonos gyakorlatnál fogva a kormányszéknek van fenntartva, mely intézkedési jog a fenlidézett törvény által, idevágó különös intézkedés hiányában, megszűntnek nem tekinthető.** Megállapítván ekként illetékességét, megváltoztatta mindakét felsőbb fokú határozatot s helybenhagyta a szolgabíró marasztaló határozatát, melylyet a leiratban foglalt elveken alapulónak talált. Ezen elveket a következő indokolás tartalmazza: ,,hogy t. i. a felfo—