Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1881

1881. június - Oldalszámok - 9

9 nekeknek, szakadároknak tartja a többi keresztyén felekezet tagjait. Nyíltan hirdetik ezt a pápai encyclicák, a syllabusok, az urnapi tanítások urbi et orbi. S igv az egyetemes keresztyénségbe való fölvétel a Clernsnak álláspontjáról tekintve egy jelentőségű a római egyházba való fölvétellel s ha a királyi tábla tanácsa nem is — de a keresztelő plebánus igen jól tudja, hogy saját egyházába vette föl az illetéktelenül keresztelt és anyakönyvezett 11 j szülöttet, elhódította azt tényleg azon egyháztól, hova de lege tartoznia kellene, s épen a más egyházban lett keresztelés és anyakönyvezés miatt az illetékes lelkész az uj szülöttnek még létezéséről sern bírván — főleg nagy városokban — tudomással, annak vallásos oktatása fölött sem őrködhetik, egyháza hitelveiben oktatása felöl sem gondoskodihatik, a mint (és épen egyházkerületünkben) a Nagy-Atádi és Tatai esetek igazolják, a törvényt sértő plebanus nem csak kereszteli, nem csak anyakönyvezi, hanem a római egyház hitelveiben is oktatja, meg is áldoztatja s ha meghal — el is temeti, a felekezetéhez nem tartozókat, és ha az ily eseteket följelentjük, az érdeklettek azt válaszolják, hogy mind ez nem fölvétel, ők oktatják a hitben, áldoztatják s ha meghalnak, el is temetik a nálok jelentkezőket, de azért de lege tartozhatnak azok a protestáns egyházhoz, ha bár de facto lefoglalta, liekeblezte is őket az a romai egyház, melynek ténykedése mellett futották meg egész élelpályájokat. Valóban dil'ficile est satyram non seribere! Mi jogainkban vagyunk az ily törvény ellenes eljárás által sértve s a törvényt hozott nemzet méltóságában van megalázva, mert széttépett törvényeinek rongyait dobja arczához, a törvénynek minden tartalék nélkül tapodhatására most már birói Ítélet által is feljogosított hatalmas Clerus. Ezen ítélet óta, a rajtunk lélekhalászás által elkövetett sérelmek döbbentő mérvben szaporodnak. Érdekes volna az ily sérelmi eseteket összegyűjteni, már csak egybáztörténelmí tekintetekből is, hogy illustrálja azon szomorú helyzetet, melyben van még korunkban is hazánkban a jósaiban nem védett, a Clérus önkénvének odadobott és sérelmeinek orvosF3 y u latát még az igazságszolgáltatás termeiben is hiába kereső magyar protestáns egyház. A hatalom, az erő, a befolyás a Clerusnál van s mert potentes potenter agunt, eljárásaiban nem ismeri a törvény korlátait, tetszése szerint ront keresztül azokon. Ok a sasok, kik halalmuk érzetében fenn szárnyalnak, mi vagyunk az üldözött columbák, kiket a censura ínég a Justitiaí teremében is vexál s kikre a clericaiismus még a törvényt is széttépő karmaival akkor, ott és ugy csap le, a mikor — a hol és a mint neki tetszik, hogy védtelen martalékát szétléphesse. 2