Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1881

1881. október - Oldalszámok - 5

5 zsef ur az esküt letevén, intézkedés lételelt az irJnt, hogy a kö­vetkező nap reggelén isteni tisztelet végeztével, az egyházkerületi gyűlés és a főtanodai ifjúság jelenlétében, székfoglaló heszédlar­tás mellett történjék a tanárigtatásí ünnepély; a főjegyző pedig a többi pályázott tanár okmányainak haladéktalan viszszaküldé­sére utasíttatott. 366. Miután tapasztaltatott, hogy a főtanodánk fentartására szükségelt kiadások naponta fokozatosan szaporodnak elannyira, hogy a főtanodát fenlartó egyházak a legbuzgóbb törekvés s legnagyobb jóakarat mellett sem képesek többé a kívánt áldozatot meghozni: inditványoztatott, hogy mivel a mí főiskolánkban, más tanodákhoz viszonyítva úgyis igen kevés a tandíj; ennek emelése határozatilag mondassék ki. Ez indítvány elfogadtatván határozatilag kimondatik, hogy a fötanoda fentartásához évenként áldozattal járuló dunántuli helv. hitv. egyházkerület tagjai kivételével — az iskolai növen­dékek, az eddigelé fizetni szokott tandijt s ennek járulékait, két­szeresen űzessék, — mely határozat már jelen tanév második felében foganatosítandó. 267. Czike| Lajos tatai képviselő és társai a kerületi pénzügyek tárgyában következő indítványt terjesztenek be a ker. gyűlésre: Fötiszteletü egyházkerületi közgyűlés! Alólirollak, — az alább felhozott okoknál fogva, — elmulaszthatlanul szükségesnek látjuk, — a ft. egyházkerületi gyűlés elé, tisztelettel a kö­vetkező indítványt terjeszteni. Indítvány. Utasíttassanak az egyházmegyék, s illelve ezek esperesei arra, hogy: az egyházkerüleli pénztárba, kötelezett czimek alalt esedékes járulékok, s adományokra nézve, az egyházmegyék évi illetékeit, s ezek alapján, eset­leg több év ótai hátralékaikat, czimenként külön külön mutassák ki, s ezekre nézve a jövő tavaszi eh. k. gyűlésig, az eh. k. pénztárnok úrral számoljanak le. Indokolás. Az ehk. pénztár, — fizetés tekintetéből — a közelebb lefolyt évek alatt oly sok oldalról terheltelelt, s a zsinati költségek pótlásában oly nagy mérvben terheltelik; mi szerint annak jövedelmei, nem hogy szaporodnának

Next

/
Oldalképek
Tartalom