Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1880

1880. április - Oldalszámok - 66

66 iratomban már volt szerencsém az indokokat is felemlíteni, melyek folytán a szabads. állományú tisztek, — főleg a még védköteles korban állók, — a fegyvergyakorlatok alól ezentúl fel nem mentetnek. Tekintve azonban a kezdetben emiitett körülményeket, nem mulaszt­hatom el Nagyméltóságodat ujolag tiszteletteljesen felkérni, miszerint hon­védségi intézményünk fejlesztését elősegítendő, a legkegyelmesebben ve­zetésére bizott ministerium kebelében bölcs belátása szerint intézkedni, — az ennek főfelügyelete alá rendelt hatóságoknak pedig meghagyni méltóz­tassék, hogy a netán náluk alkalmazott, vagy alkalmazásba jutandó sza­bads. állományú honvédtiszteket, ha azok a törvényszabta két havi tettle­ges szolgálatra vagy az őszi fegyvergyakorlatokra beidéztetnek, a bevo­nulásban ne akadályozzák, sőt inkább, — a mennyire ezt a körülmények megengedik, — nekik honvédségi szolgálatuk teljesítésére segédkezet nyújtsanak, mi lényegesen elömozdittatik az által, ha a rövid ideig tartó fegyvergyakoriatok tartamára, az ily hivatalnokok helyettesitéséről kellően gondoskodva lesz. Igen számosak az esetek továbbá, hogy a szabads. állományú tisztek, az előléptetési igény megszerzése czéljából, három havi j>róbaszolgálatra önként jelentkeznek, illetékes polgári hivatalbeli főnöküktől azonban az erre megkívántató 3 havi szabadságot meg nem nyerhetvén, az önként elvállalt próbaszolgálatra be nem vonulhatnak. E részben van szerencsém Nagyméltóságod figyelmét a következőkre felkérni: A m. kir. honvédség katonai állománya számára fenálló, 0 cs. és ap. Királyi Felsége által legkegyelmesebben jóváhagyott, előléptetési szabály értelmében, szabads. állományú tisztek, következő feltételeknek való meg­felelés mellett tarthatnak igényt az előléptetésre: „— — a közös had­sereg vagy a honvédség tettleges állományában mint tiszt teljes 4 évig nem szolgált szabads. állományú főhadnagygyá való előléptetésre, ha elő­léptetését megelőzőleg 3 havi tettleges szolgálatot teljesített, és a legköze­lebbi őszi gyakorlatban résztvett (a mi a próbaszolgálatba beszámittatik), ha ezen próbaszolgálat után előléptetésére való alkalmassága a minösitvényi táblázat szerkesztésére hivatottak által elismertetik. Szabads. állományú századossá való előléptetésre pedig, azon szabads. állományú főhadnagy tarthat igényt, ki azon felül, hogy a főhadnagyi rend­fokozathoz kikötött feltételeknek megfelelt, a próbaszolgálat ideje alatt mint főhadnagy legalább 3 hónapig állandósított századparancsnokságot jó ered­ménynyel vezetett s ezen idő alatt a gyakorlatokban mint sz. parancsnok jó sikkerei vett részt. 4 1"

Next

/
Oldalképek
Tartalom