Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1880

1880. szeptember - Oldalszámok - 77

77 433- A bel. somogyi em. pénztárnoka u. a. kgy. jk- 167. pontja E. 4. a.) alatti számvevői megjegyzésre jelenti, hogy a számvevőségnek az egyik zsinati szabályzatnak isk. szabályzatra kiigazítását annyival inkább elfogadja, mert hisz ő kimutatásában azzal hogy Molnár-féle szabályzatnak czímezte, eléggé distingválta azt, a 4 b.) alattira pedig megjegyzi, hogy nem róvja fel bűnül a szám­vevőségnek azon eljárását, hogy a ker. pénztárnokhoz küldött 18 frt. 45 krból 8 frt. 45 krt. kerületi czímen számított el, miután számvevő maga bevallja, hogy a küldött összegből 10 frt. főiskolainak levén specificálva, természetes, hogy a felül maradt 8 frt. 45 kr. kerületi összeg volt. Egyúttal megjegyzi egyházm. pénztárnok, hogy a 129-dik lapon B.­Somogynak tévesen számított számvevőség névtár árában 5 frt. 80 krt, holott ö általa 11 frt. 80 kr. lett beküldve s elszámolva, minélfogva kéri a sajtó hibának kiigazítását. A pénztárnoki jelentés két első ptja tudomásul vétetik, az utóbbi a ker. számvevőség figyelmébe ajánltatik. 434- U. a. kgy. jk. 167 p. E. 4. c.) alatti bel. somogyi 808 frtnyi összeg beküldésére vonatkozó ker. számvevői felszámolásra ker. pénztár­nok jelenti, hogy az idézett p. a. jelzett egész összeg, annak idején csak­ugyan beküldetett hozzá, a miből löisk. pénztárnokot illetőleg 302 frt. 45 kr. specifikált összeg általa főisk. pénztárnoknak azonnal át is adatolt, a többi pedig a ker. pénztárba helyeztetett általa. Tudomásul bejegyeztetik, jövőre azonban a bel. somogyi gyűjtő pénztárnok oda utasitatik, hogy a ker. számvevőségnél a ki­mutatással együtt, a kimutatott összegek beküldését is igazolja. 435- U. a. kgy jk. 167. pontjára hozott ker. hat. 3. sz. a. bel. so­mogyi pénzszedési módozat, az egyházmegyékkel inditványkép s azoknál is lehető alkalmazás végett közölhelés szempontjából beterjesztetvén, átté­tetik az egyházmegyékhez, a mint következik : Fötiszleletü egyházkerületi közgyűlés 1 A f. évi ker. gy. jk. 167 pontjára vonatkozó határozat 3. sz. a. azon megtisztelő megbízatást nyerte egyházmegyénk, hogy ..inditványkép, — s esetleg a kerületben is lehető alkalmazás szempontjából,— terjessze be, a bel. somogyi pénzszedési módozatot. Van szerencsém e felhívásra becsatolni '>. azon egyházmegyei jk.-et mely 1879. jun. 23 — 24. tartott közgyűlésünkről felvéve a 154-dik jk. p. a.

Next

/
Oldalképek
Tartalom