Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1880

1880. szeptember - Oldalszámok - 68

68 A kívánt költségvetés beterjesztése a jövő gyűlésre tőle el­engedtietlenül beváratik. 406- Ugyanazon k. gyűlés jkönyvének 23. pontja alatt Molnár Béla ur megbízatott, bogy Csajághy Károly ellen pert indítson s a törvény ér­telmében, mindent megtegyen arra nézve, hogy a régtől fogva, függőben levő ügy valahára már megoldást nyerjen s eljárása eredményéről jelen gyűlésre jelentést adjon be. E jelentés be nem érkezvén : Nevezett ügyvéd ur felhivatik, hogy ha a per lefoly : erről jelentését terjessze be. 407- Horváth Mihály esperes ur, a mull tavaszi k. gyűlés jkönyvé­nek 73-dik pontja a. azzal bí/.atik meg, hogy az aequivalens adóra vonatkozó ministeri rendelet — se. ker. határozatok átkutatása alapján ez ügyről a ker. gyűlésre véleményes jelentést adjon be, mely megbízatásához hűen a kívánt adatok beterjesztése kapcsában véleményezi, miszerint a nem ke­gyelemből adott szántóföldektől — valamint az 1836-iki orsz. törvény ér­telmében kiadott legelőilletőségtől az egyenérléki adót is az egyház — mint tulajdonos tartozik lizetni, — a kegyelemből nyert földektől pedig az illető haszonélvező hivatalnok fizesse. E véleményezés alapján határozatilag kimondalik, miszerint a kegyelemből nyert földektől az egyenértéki adót az illeltö ha­szonélvező hivatalnok fizesse. 408- Fáncsik János hittérítő növendék a ker. gyűléshez intézett le­velében jelenti, bogy jelenleg Edinburgban folytatja tanulmányait, hol a tanév mártius végén záratván be, a jövő év május havában az egyházke­rületnek már szolgálatára állhat s kéri a ker. gyűlést, hogy exmittáltatá­sáról intézkedni kegyeskedjék. Ezzel kapcsolatban élőszóval jelenti Körmendy Sándor esperes ur, hogy Sebestyén László brekinszkai lelkész ur állásáról lemondván, he­lyére Fáncsik Jánost látta jónak alkalmazni annyival is inkább, mivel Bre­kinszkáról a daruvári alakuló és építkező egyházat figyelemmel kisérve gyá­molithatja, — mely czélba vett intézkedésére majd annak idején az e. ker. jóváhagyását kéri. Fehnulaltatik még Fáncsik Jánosnak azon kérő levele, hogy Edinburgba, az illető missioi tanhatósághoz érdekében egy ajánló levél küldése eszközöltessék. A ker. k. gyűlés, Körmendy Sándor esperes urnák Fáncsik János működési terét és irányát kijelölő nézetét és intézkedését ugy is a b. somogyi e. megye autonomiájához tartozót helyesli, — Fáncsik Jánosnak a ki tanulmányait már-már bevégzi — ex­mittáltatási képességét kimondja sőt consecratióra bocsátandja. —

Next

/
Oldalképek
Tartalom