Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1879

1879. június - Oldalszámok - 35

35 A csurgói iskola gyámolitására kiadott segélyről a nyugta a b. so­mogyi e. megye e. és vil. elnöksége által leszen aláírandó. A pápai e. megyébe keblezett Dáka ügyében határoztatoll. hogy a mull évi k. gyűlés alkalmával részére kilátásba helyezett segélv-kölcsön a jövőgyülésen oly feltét alatt adatik ki. hogy ha nevezett egyház kérvényét okmányokkal, főleg oly bizonyítványokkal felszerelve adja be, melyek az egyházmegye és az e. kerület iránt tartozott minden kötelezettségnek pontos teljesitettségét igazolandják. A drégelpalánki e megyébe kebelezett s államsegélyért kér­vényező pilismarótí egyházra vonatkozólag kimondatott, hogy kérése a jövő évi k.-gyülésen csakis oly kikötéssel adatik meg. ha kérvé­vényét szükséges okmányokkal szabályszerüleg felszerelendi. s a ke­rület és ennek főiskolája iránt tartozott kötelezettségeit addig lero­vandja, vagy ezeknek meg nem történése esetén kötelezőt adand, hogy tartozását részletben fogja törleszteni. A lelkészek gyámolitására vonatkozó javaslata a bizottságnak. — mely Szenes Imre tihanyi lelkészt 50 frtal segélyeztetni véleményezi, — azon az okon. mert kérvényező lelkésztársunk csekély jövedel­méből családját fentartani nem képes : segély-osztaléka 100 frtra emeltetik. — s ennek kifizetésére az 1870 év okt. 17 k. k. gyűlés j. könyvének 273 pontja alatt — épen a lelkészek gyámolitása czél­jából félretett tőke alap jelöltetik ki. Az államsegély ekkép kiosztásából fennmaradt 50 fr. részlet, a múlt évi államsegélyből fenmaradt, s a Slavonmissionáriusi jelöltségre vállal­kozott ifjú uti-költségeire rendelt 88 frthoz csatolandó, szükség esetén e czélra kiadandó. Az e. k. pénztárnok ulasittatik. hogy az államsegély összegeket az imént megszabott módon ossza ki, és a bevett nyugtákat püspök úrhoz az illető helyre való felterjesztés czéljából küldje el. 31. A m. kir. igazságügyi ministerium f. évi május 6-án 10865 sz. a. leirata kíséretében „Telekkönyvi j -könyvek közzététele Magyarországnak ki­rályhágón inneni és luli részében'" czímü nyomtatványt küld püspök urnák. E telekkönyvi munka a főtanodai gazdasági tanácshoz oly uta­sítással küldetik meg, hogy ez hiteles másolatban mind az e. ker. mind a főisk. ügyvédekkel közöltessék. 3Az 1878 évi tavaszi k. gyűlés j.-könyvének 20-ik pontja alatt jelentetik, miszerint Keresztessi Jósef és Pál Juliánná farkasdi helv. hitv. — a vallás- és közokt.-ministerium 30179 sz. a. üsszekelésre engedélyt nyert ro-

Next

/
Oldalképek
Tartalom