Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1877
1877. október - Oldalszámok - 19
19 Helyeslőleg tudomásul vétetik, azon változtatással, hogy 1878. nutr. 15-ig terjesszék be észrevételeiket. h) A 11. p. a. azon kérelme a tanügyibizottságnak, hogy Hit és erkölcstani új népiskolai kézikönyvek s hiterősitő agenda, pályázat utján készítése hiséreltessék meg egyházkerületünk által. Elfogadtatik s a pályázati feltételeknek elkészítésére s még e gyűlésre leendő benyújtására Móricz János lelkész elnöklete alatt., Páli Lajos és Kovács József (görgetegi) lelkészek kiküldetnek. i) A 12. p. a. azon indítványra, hogy a hazában megjelent mindennemű népiskolai könyvekből 1 példány egyházkerületi tanügybizottsági elnök általi tanulmányozhatás. — illetőleg a legczélszerübbeknek népiskoláinkba behozatala szempontjábóli kiválogathatása tekintetéből, szereztessék be, kimondatik, hogy a javaslatnak életbeléptetése szempontjából a tanügybizottság elnöke megbizatik, hogy az illető könyvek szerzői vagy kiadóival tegye magát érintkezésbe a már megjelent s az ezután megjelenő tan- és vezérkönyveknek beküldése tekintetéből, hogy az igy egybegyiijtendö könyvekből, a bizottság az egyházkerület képezdéje számára is egy szakkönyvtárt állíthasson egybe; mely szempontból a főiskolai könyvtár rendezésére álló pénztár is aránylagosan s a szükséglethez képest igénybe lesz vehető. Sőt. hogy eme kettős czélu népiskolai könyvtár, mielőbb megalakulhasson. ezennel felhivatik az egyh. megyék utján minden egyházkerületünkben népiskolai tanügybarát, hogy a népiskolai tanügyre vonatkozó régibb és újabb szakkönyveket szíveskedjenek a tanügy bizottság' elnökéhez beküldeni, — illetőleg a könyvtárnak adományozni, k) A 14. p. a. azon figyelmeztetése a tanügyibizottságnak, hogy a tanügybizottsági üléseken meg nem jelenő bizottsági tagok, meg nem jelenésök indokát mindenkor terjesszék be a lanügyibizottság elnökéhez helyeselletvén határozati erőre emeltetik. 1) A 15. p. a. azon jelentése a tanügyibizottságnak, hogy Nagy János barsi esperes „Vallástan" a népiskolák V. és VI. osztálya számára cz. kéziratban beterjesztett műve a 11. p. a. bizottságnak véleményezés végett kiadatott, mi tudomásul szolgál m) A 16. p. a. bemutatott Vály Ferencz képezdei igazgató által készített képezdei értesitvény, mint annak tükre, hogy mily tantárgyak, kiknek, mily terjedelemben és mi sikerrel adattak elő a mult tanév folytán a képezdében, — örvendetes tudomásul vétetik s az alakítandó képezdei, illetőleg népiskolai könyvtárba elhelyeztetni hátározlatik; mint szintén a ké3*