Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1873

1873. május - Oldalszámok - 5

5 végre; és még ez év folyamán minden egyes hitközség megnevezve jelentessék be ő n. méltóságánál, mely­lyekben fog a törvény értelmében rendezett felekezeti iskola a hitközség vagy az egyetemes egyház erején fenntartatni? és melyek lesznek azon hitközségek, melyek iskoláikat sem a hitközség sem az egyetemes egy­ház erején fentarthatni nem fogják? E m. ministeri leiratban örömmel látja egyh. kerületünk miniszter ur ő n. méltóságának a népiskolai nevelés és oktatás ügyének előbbvitelére törekvő nemes szándokát s őszinte jóaka­ratát, s mivel bennünk is azon meggyőződés él, hogy a közoktatás ügye a legelső és legfon­tosabb mind azon tényezők között, melyek szeretett hazánk és nemzetünk boldogitására befo­lyással birnak, valamint edigelé nem mulasztottunk el semmit, mi által felekezeti népiskoláinkat a közmivelődés közegeiként bármi áldozattal fentarthattuk: ugy mind a népnevelési törvény kívánalmaival, mind saját keblünk vágyai és óhajtásaival egyezőleg igyekezni fogunk felekezeti népiskoláinkat a törvény követelményeinek megfelelő karban tartani s a népnevelési országos törvény igényeinek tőlünk telhető készség és áldozattal is megfelelni. Reményijük azonban — sőt tiszteletteljes feliratunkban — melynek szerkesztésével világi főjegyző urat biztuk meg— föl is kérjük arra a n. méltóságú miniszter urat, hogy tekintve gyülekezeteink anyagi korlátolt helyzetét s méltányolva a népoktatási törvény lehető betöltésére törekvő jó akaratú igyekezetünket, felekezeti népiskoláinknak a törvény követelte rendezésére szükséges és elégséges időt engedni méltóztassék. E in. miniszteri leirat tartalmával egybe függőleg az egyházmegyék fölhivatnak, hogy kö­rükben létező felekezeti iskoláinkat törekedjenek az 1868: XXXVIII. t. cz. követelményei sze­rint rendezni, — s a leiratban kifejezett felhívás szerint vegyék szemle alá a hatóságuk alatti felekezeti iskolákat, s a hivek anyagi állásáról, az iskolák minő fokon állásáról szerezzenek biztos adatokat , különös figyelműk tárgyává tevén : 1. melyek azon egyházak, melyeknek felekezeti iskolái törvény szerint rendezvék ? s a törvényes kellékekkel birnak? 2. melyek azon egyházak, melyeknek felekezeti iskolái a törvényes kellékekkel nem birnak ? 3. melyek azon egyházak, melyekről reményleni lehet, hogy felekezeti iskoláikat rövid időn a törvény értelmében szervezendik ? és 4. melyek azon egyházak — melyekhez nincs remény, hogy felekezeti iskoláikat a törvény kívánalmainak niegfelelőleg rendezhessék? Az ekkép szerzett adatokkal szerkesztendő kimutatás püspök ur által a nin. mk. vallás és közoktatás ügyi miniszter úrhoz fölterjesztendő. 18. A lelkész felavatási vizsgával meghízott egyh. kerületi küldöttség beterjesztette hivatalos jelen­tését, melyben a vizsgáló bizottság miként lett alakulásának elősorolása után följelölvék a lelkész felavatási vizsgára jelentkezett 11 ifjú lelkész atyafiak nevei, u. m. 1. Barla Szabó János ns. kisfaludi h. lelkész a b. somogyi 2. Bödök Pál perbetei s. lelkész a komáromi \ 3. Cseh Sándor vilonyai s. lelkész, a veszprémi 4. Csik Péter A. szőlősi s. lelkész a komáromi 5. Kelemen János kocsi s lelkész a tatai 6. Kis Béla komáromi s. lelkész a komáromi 7. Somogyi Kálmán hajmáskéri s. lelkész a veszprémi 8. Somogyi Lajos N. sallói s. lelkész a-barsi 9. Szenes Imre T. vázsonyi s. lelkész a veszprémi 10. Zeke Lajos mocsai h. lelkész a tatai, és 11. Jezerniczky Kálmán t. szecsődi s. lelkész az őrségi egyházmegyéből Kiknek bizonyítványait a bizottság átvizsgálván^ azokat kellő rendben találta következő megjegyzésekkel: 1. Bödök Pál ur bizonyítványai közül az egyházmegyei gyűlés jkönyvi kivonata hiányzott. 2. Kelemen János, Somogyi Kálmán és Zeke Lajos urak mindegyikének az egyházmegyei kibocsá­tási vizsga letételétől az egyházkerületi vizsgáig határozatilag kimondott két évből még négy hónap hátra van. 3. Somogyi Lajos ur az iskolai pálya végeztétől— az 1869-ik évi július havától az 1871-ik évi september 8-án telt egyházmegyei vizsgálatig lefolyt két évi időtartam alatti hol tartózkodását bizonyitványi­lag nem igazolta. A bizottság mind ezen hiányok mellett, — a f. tiszt, egyházkerületi közgyűlés rendelkezésének fenn­tartásával— nevezett lelkész atyafiakat vizsga alá vette. — május 11-kén az Írásbeli vizsga tartatván meg, értekezésül e tétel tüzetett ki: „Mutattassék meg, hogy a 18—ik század fölvilágosodása nem elpártolása az észnek a keresztyén vallástól." — Egyházi beszéd alapigéjeül kijelöltetett Máté XV: 21—28 verse. — május 12-én tartatott s fejeztetelt be a szóbeli vizsga. E nap reggelén Fazekas József és Komjáthy János s. lelkész urak is jelentkeztek fölavatási vizsgára, mivel azonban bizonyítványaik vizsgálatánál kitűnt, hogy Fazekas Jó­zsef kibocsátási vizsgájától még csak 6 hónapot, Komjáthy János pedig csak 8 hónapot töltött: nem tartotta a bizottság hatáskörébe állónak őket vizsgálat alá vehetni. A tizenegy megvizsgált lelkész atyafiak következő általános osztályzatra érdemesittettek; 1. Barla Szabó János — dicséretes 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom