Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1871

1871. október - Oldalszámok - 2

2 194. A megjelenésben hivatalos teendők által akadályozott világi aljegyző helyettesítésére Véghely Dezső h. ügyvéd s egyházmegyei főjegyző úr kéretett fel. Tudomásul szolgál. 195. Folyó évi juniusi egyházkerületi közgyűlésünk — jegyzőkönyve 12. sz. a. olvasható — vég­zése következtében Horváth János n. rákosi lelkész úr, mint az eörségi egyházmegye új esperese tiszti es­küjét letévén : Helyét az egyházkerületi consistorium tagjai között szives áldáskivánatok kíséretében elfoglalta. 196. Olvastatott a vallás- és közoktatásügyi m. k. ministeri intézvény, mely a horvátországi k. mi­nister úr jelentésének kapcsolatában arról tudósit, hogy Slavoniában lévő brekinszkai reform, gyülekezetnek azon méltányos panasza tárgyában, — miszerint az illető r. cath. plébánosnak fizetésére némely reform, egy­háztagok a brekinszkai jegyzőség által kötelezve lettek — a hivatalos vizsgálat megtartatott. — Ennek foly­tán a mellékelt Horvát k. ministeri leirat beismeri, hogy fizettek ugyan a brekinszkai reformátusok a plebá­nusnak bizonyos és régebben a földbirtokra rótt tartozást, de ez csak tévedésből, s az illető hivatalnok tudatlansága miatt történt; egyszersmind a Horvát k. ministerium e leiratban arról ad biztosítást, hogy e te­kintetben ily visszaélések többé előfordulni nem fognak. A horvátországi n. m. minister úr leiratában megnyugvást talál egyházkerületünk arra nézve, hogy jövőben brekinszkai hitrokonaink törvénytelen fizetések s illetéktelen szolgálatok telyesítésére soha és senki állal kényszeríttetni nem fognak, ennél fogva ezen k. ministeri le­irat tartalma a nt. b. somogyi egyházmegyével hivatalosan közlendő, részint, hogy ennek tar­talmáról a brekinszkai egyházat értesítvén, adja ludfokra törvény és jogellenes fizetésre kény— s/.erített hitrokonainknak, hogy minden más hitfelekezetíi egyház és egyházi személyek részére való fizetés vagy bármi követelés teljesítése alól törvény által feloldozva levén, azok telje­sítésére senki állal nem köteleztethetnek; más részt, hogy a nt. b somogyi egyházmegye ki­sérje tovább is figyelemmel ezen más vallásfelekezetek s idegen nemzetségek között élő hit­sorsosaink egyházi életét, és ha jövőben bármi e törvényes vallás szabadságot sértő ily nemű visszaélésről tudomást venne: azt a főtiszt, egyházkerületnek orvoslás végett azonnal feljelentse. 197. A m. k. vallás- és közoktatásügyi ministerium 11,652. sz. alatti leiratban a kéltornyulaki reform, egyház iskolája, illetőleg fehér- veszprémmegyei kir. tanfelügyelő úr felterjesztése alapjait, mivel sem kellő­leg felszerelve nincs, sem a tanköteles gyermekek számához arányosítva térnagysága az iskolai törvény 27. §-ának meg ncin felel, első ízbeni megintést alkalmaz, felhíván püspök urat, hogy nevezett iskolának tör­vényszabta állapotba leendő helyezése iránt intézkedni méltóztassék. E m. ministeri intézmény a nt. pápai egyházmegyével közlendő, hogy általa a kéttornyú­laki egyház szorgollassék iskoláját a törvény értelmében berendezni, miről a jelentós jövő gyűlésre esperesi úton felterjesztendő. 198- Az országos magyar királyi stalistikai hivatal 977. sz. a. m. k. statislikai hivatalnak, valamint ír az országos stalistikai tanácsnak 0 Felsége által jóváhagyott ügyviteli szabályzatát egy példányban tudomás­vétel végett megküldötte. Az egyházkerületi levéltárba eltétetni rendeltetett. 199. A m. k. vallás- és közoktatásügyi ministerium 13,169. sz. alatti intézményben tudtul adja, hogy a m. k. földinivelés, ipar és kereskedelmi minister a felsőbb gazdasági tanintézetekben — mint a mult nyáron - úgy, az ez évben is beálló nyári szünidő alatt a néptanítók számára 4 hétig tartó rendkívüli tan­folyamot nyit, megnevezi a helyeket és időt, hol és mikor ezen tanfolyamok megnyílnak, s mindenik tanin­tézethez külön 24 tanító számára 60 frt. államsegélyt ajánl. Ezen intézmény a főtiszt, egyházkerületben annak idejében kihirdetve lett. 200. Olvastatod a m. k. vallás- és közoktatásügyi minister úr 14,834. sz. alatti leirata, melyben tudatja, hogy 0 Felsége legkegyelmesebben megengedni méltóztatott, hogy az erdélyi r. cath. püspöki pap­növeldében az ottani 6 osztályú gymnasium kiegészítéséül megnyitott 7. és 8-d. osztálybeli gymnasiumi tan­folyam 8. osztályát végzett növendékei által leteendő érettségi vizsgálatokról szóló bizonyítványok egyérté­küek legyenek, vagy is államérvényeseknek tekintessenek, az illető fő és közép iskolák igazgatóságával közölve levén, tudomásul szolgál. 201. A vallás- és közoktatásügyi m. k. ministerium 23,848. szám alatti intézményben Monoszló, Szepesd, Arács, Tihany és Felső-Eörs helv. hitv. egyházak felekezeti iskolái ellen az 1868. évi 38. t. cz. §. értelmében első ízbeni megintést alkalmaz, kérvén egyszersmind főtiszt, püspök urat, hogy ez egyházakat iskoláiknak a törvény értelmében leendő szervezése iránt utasítani s a telt intézkedés eredményéről értesítést felterjeszteni szíveskedjék. A nt. veszprémi egyházmegye közvetítésével nevezett egyházak a m. ministeri leirat tar­talmáról és kívánalmairól értesítendők, s a törvény által kijelölt kellékek megtartására s a ta­pasztalt hiányok pótlására komolyan ulasítandók levén: az illető nt. egyházmegyének ez ügy­ben teljesített eljárásáróli jelentése jövő gyűlésre beterjesztendő.

Next

/
Oldalképek
Tartalom